Belföld

Védőnők végezhetnek rákszűrést

2015-től bízná rájuk a kormány, hogy mintát vegyenek esetleges méhnyak-daganat megállapításához. A dohányzásról is segítenek majd leszokni az anyukáknak a védőnők.

A védőnő feladata az úgynevezett “nővédelem”, ebbe jelenleg a családtervezéssel kapcsolatos tanácsadás, az anyaságra való felkészülés segítése és a lakossági célzott szűrővizsgálatok szervezésében való részvétel tartozik bele. Ezt egészítenék ki méhnyakrákszűréssel 2015. május elsejétől – derül ki a kormány honlapjára szerdán felkerült rendelettervezetből.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által most egyeztetésre bocsátott dokumentum szerint az elmúlt három évben mintaprogramok bizonyították, hogy a védőnők képesek és alkalmasak méhnyakszűrést végezni, ráadásul ők el is érik és meg is tudják győzni a legveszélyeztetettebbeket, a kis falvakban élő nőket, akik nem járnak rendszeresen nőgyógyászhoz.

A tervezetből kiderül, hogy a védőnők segítenek majd a dohányzó várandós nőknek is, hogy leszokjanak a cigiről. Úgynevezett kilégzési szén-monoxid mérésére alkalmas eszközt, vagyis CO-mérőt használhatnak majd ehhez. Az indoklás szerint azért van erre szükség, mert a terhesen dohányzó nők gyermekei többször betegszenek meg, így csökken ezen anyák munkában eltöltött ideje, munkateljesítménye.

A méhnyakrák korai kiszűrése és kezelése, valamint a dohányzásról való leszokás révén jobb egészségi állapot, életminőség, magasabb életszínvonal és jobb produktivitás érhető el, ezeknek össztársadalmi pozitív hatásuk van, kiemelten a 25-65 éves nőkre, a várandós anyákra és környezetükre nézve – olvasható a hatásvizsgálatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik