Belföld

15 millió magyar színházát igazgatná Alföldi ellenfele

Minden harmadik előadás vidéki vagy határon túli társulaté lenne a Nemzeti Színházban, ha Vidnyánszky Attila nyerné az igazgatói posztot – mondta el a debreceni rendező, miután beadta a pályázatát. Jelezte, hogy szorosan együttműködne Eperjes Károllyal.

Nemzetközi mércével mérve is jelentős Nemzeti Színházat szeretnék, olyat, amelyet az egész nemzet sajátjának tekint – mondta Vidnyánszky Attila rendező szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón, ahol bejelentette: délután beadta a pályázatát a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára.

A Csokonai Színház jelenlegi igazgatója azt mondta, nehéz volt meghoznia ezt a döntést, mert fontos számára Debrecen, ahol az utóbbi években felépítettek “egy igazi, nagy színházat” és ott született három gyermeke is.

Vidnyánszky Attila megismételte régebbi szavait, miszerint van egy színház, amiért elhagyná a Csokonai Színházat, ez pedig a Nemzeti Színház. Azt mondta: nemzetközi mércével mérve is jelentős színházat szeretne, ahol a repertoár egyharmadát a vidéki és határon túli színházak vendégjátéka adja.

Vidnyánszky Attila kifejtette: olyan Nemzeti Színházat szeretne, amelyet az egész nemzet sajátjának tekint, ott lesznek a Csokonai Színház fontos előadásai éppúgy, mint a többi vidéki színház, köztük az öt nemzeti státuszú vidéki színház bemutatói. Reálisnak nevezte, hogy a harmadik évadra az előadások egyharmada vendégelőadás legyen. Hozzátette: ha megnyeri a pályázatot, a Nemzeti Színház utazni fog, jelen lesz az országban. “Nemzetközileg is szeretné pozícionálni a Nemzetit” csakúgy, mint tette a Csokonai Színházzal, amelynek társulata kilenc országban járt az elmúlt 5-6 évben.

Azt reméli, meg tudja szólítani a budapesti színházközönséget, ahogy az Debrecenben is sikerült – mondta az igazgató, emlékeztetve arra, hogy a korábbi 5200-zal szemben ma már 13 ezer bérletese

Közölte azt is, hogy tervez személycseréket, de ez kényes kérdés, amelyhez óvatosan kell nyúlni. Hosszú átmenetre számít, de bizonyos abban, hogy az átmenet időszakában nem lesz gond a jelenlegi igazgatóval, Alföldi Róberttel való együttműködésben. “Szót tudunk érteni” – fogalmazott.

Elárulta azt is, hogy Eperjes Károlyra nem csak színészként, hanem helyetteseként is számít a Nemzeti élén.

A társulat esetleges átalakításával, a rendezőkkel való együttműködéssel kapcsolatos kérdésre Vidnyánszky Attila azt mondta: az egész szakma megszólítható, bár lesznek feszültségek, de azok lecsillapodnak. “Nem sok színész van, akit hamar megszólítok” – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik