Belföld

Óvatos az LMP Bajnaiékkal

Mile Lajos szerint felelőtlen volt Jávor Benedek, amikor az LMP és az Együtt 2014 együttműködésének lehetőségeiről beszélt.

Az LMP képviselőcsoportjának helyettes vezetője felelőtlenségnek tartja, hogy Jávor Benedek frakcióvezető a párt novemberi kongresszusa előtt nyilatkozott az Együtt 2014-gyel való együttműködés lehetőségeiről. Mile szerint az is káros, ha a kongresszust megelőzően pártjukból bárki tárgyalásokat kezd bármilyen összefogásról.

Korábban Jávor Benedek azt mondta, hogy az LMP-nek el kellene kezdeni a tárgyalásokat az együttműködés lehetőségeiről az Együtt 2014 képviselőivel. A képviselőcsoport vezetője úgy fogalmazott, hogy Magyarország súlyos krízisben van, és súlyos választások előtt áll. Ebben a helyzetben pedig történelmi felelősségük minden olyan eszközt megvizsgálni, amelyik lehetőséget teremt az Orbán-kormány leváltására.

Közben Bajnaiék aláírásgyűjtési akcióba kezdtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik