Belföld

„Rohad az államgépben valami”

Ezen a címen mutatja be szerda este héttől a Szegedi Egyetemi Színház a tragikus halált halt Horváth István és Tóth Kata egykori szerelmi drámáját.

….„ néha-néha felkötöttem a manó-farkot; néha-néha elmentem hívatlan prófétának. De Brand is voltam. Titkon és mélyen – főleg Brand. ( Brand Jenő, a budapesti zsidó Mentőbizottság alapítója, aki túlélve a holokausztot Izraelben telepedett le, és tanúskodott a háborús bűnös náci vezető, Eichmann perében – a szerk. ) Az igazságok kérlelhetetlen hirdetője. A »százszázalékos« ember. És ezért is megyek, mielőtt engem is megköveznének” – írta búcsúlevelében Horváth István.

A Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társaságának alapító-rendezőjének, az egykori legendás Hamlet-előadás kitalálójának és szerelmének, egyik színészének Tóth Katának a holttestét 1941. október 18-án találták meg a Duna-parti Carlton Szállóban: öngyilkosok lettek.

Pedig a társulat, amikor 1940-től az egyetem rektora az európai gondolkodású Szent-Györgyi Albert lett, ígéresen indult. A Nobel-díjas tudós aktívan részt vett a szegedi diákélet szervezésében, támogatta a fiatalokat, így a megalakuló Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társaságát (SZEISZT) is.

Ebben a környezetben lett 1940-ben Horváth István bölcsészhallgató a SZEISZT egyik alapító tagja, rendezője. A különböző szakok hallgatóiból álló társulat decemberben kezdte a munkát; Horváth vezetésével elindultak a Hamlet próbái. A Városi Színház igazgatója a társulat rendelkezésére bocsátotta a Szegedi Nemzeti Színházat. Szent-Györgyi Albert rendszeresen megjelent a próbákon, a napi sajtó egész oldalakon számolt be a SZEISZT munkájáról. 
A Horváth-féle Shakespeare-dráma előadását 1941. április 1-jén mutatták be hatalmas sikerrel.

A történelem azonban megpecsételte a tehetséges rendező sorsát: félig zsidó származása miatt  kizárták a színházból. Egyik színészével Tóth Kata vegyészhallgatóval egymásba szerettek, ám nem köthettek házasságot, sőt: az 1941-es fajvédelmi törvény nemcsak ezt, de még a zsidók és nem zsidók közti testi kapcsolatot is börtönnel büntette. Így a szerelmesek öngyilkosságot követtek el a fővárosban. Az előadás nekik állít emléket.

Szereposztás:

Ifj. Horváth István: Szerdahelyi Mátyás
Tóth Kata:Vecsernyés Viktória
Idősebb Horváth István – István édesapja: Cseszkó Mihály
Szent- Györgyi Albert, az egyetem Nobel-díjas rektora: Kosztolányi József

SZEISZT:
Tárnok Éva – (Ophélia): Rácz Tamara
Paku Imre, az egyetemi Színjátszó Társaság elnöke:Molnár Máté
Stachó Lajos – (Claudius – Dánia királya):Szemendrey István
Szabolcsi Gábor – (Marcellus): Hadzsy János
Tima Ferenc – (Laertes fia):Fehér Péter
Szemes Mihály – (Rosencrantz):Horváth István
Szász Károly – (Hamlet királyfi): Spitzer Jenő
További szerepekben:
Sándor – az újságíró: Tichy- Rács Ádám
Barna Úr – a portás/Színházi titkár/újságkihordó/: Hajdú Róbert
Terike: Mészáros Rita/Letenovics Ivett

Fény-hang: Magony Gergely
Súgó: Ertl Dóri
Rendezőasszisztens és a plakátfotót készítette: Kondor Alexandra
plakátdesign: Majkol
Rendezte: Varga Norbert
A Szent-Györgyi Emlékév programja

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik