Belföld

Most olcsóbb a benzin, de nem tartósan

Az üzemanyagok árának tartós csökkenésére, illetve jelentősebb áresésre nem lehet számítani - mondta Drucker György energiapiaci szakértő az MTI kérdésére annak kapcsán, hogy ezen a héten is csökkenti a benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol.

A hazai üzemanyagárakat alapvetően két tényező alakítja, a nemzetközi árak és a forint árfolyamának alakulása. A nyersolaj ára csökkent, a forint pedig viszonylag erős volt, ezért csökkenhettek az árak – emlékeztetett az Energiainfo.hu szakportál vezető elemzője.

A szakértő további kisebb árcsökkenést nem tart kizártnak, de úgy véli, a téli szezon kezdetén komolyabb áresés nem várható. Emellett a forint további jelentősebb erősödésére sem lehet számítani – tette hozzá.

Drucker György szerint a hazai üzemanyagárak a következő hetekben a jelenlegi sávban maradnak, az eltérés plusz-mínusz 15 forint lehet. Az elemző azonban valószínűbbnek tartja a drágulást. Ugyanakkor jelentősebb áremelkedést nem vár a közeljövőben, miután az ellátás jó, és úgy tűnik, hogy a Perzsa-öbölben jelenleg nem fenyeget a konfliktus olyan éleződése, amelyet korábban ne áraztak volna be a piacok.

A Mol szerdán bruttó 8 forinttal csökkentette a 95-ös benzin, illetve 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát; az elmúlt két hétben is csökkentek az üzemanyagárak.

A Privátbankár oldalán az olvasható, hogy az autósok 30 százaléka semmiképpen, a többiek 1000 forintos benzinár esetén mondanának le az autójukról.

Az 1200 fős reprezentatív kutatás eredményei alapján a nők ragaszkodnak jobban az autós közlekedéshez: míg a férfiak átlagosan 663 forintos benzinár mellett döntenének úgy, hogy alternatív közlekedési eszközt választanak, a nőknél ez a szám ezer forint felett volt.

A Budapesten élők már 500 forint körüli benzinár mellett mondanának le az autójukról, a vidéki városokban és falvakban – ahol hiányoznak a másfajta közlekedési lehetőségek – ugyanez csak ezer forintot meghaladó üzemanyagár mellett történne meg.

Érdekesség: 384 forint a rekorddrága benzin

Rekordmagasságba, több helyen a gallononként az 5 dollárt (a literenként mintegy 290 forintot) meghaladó tartományba szöktek a benzinárak Kaliforniában, ami miatt hétfőn felmerült a manipuláció gyanúja.

A legnépesebb amerikai szövetségi állam kútjainál harmadik napja sorra dőlnek meg minden idők csúcsai. A benzin átlagára hétfőn gallononként 4,668 dollár (literenként mintegy 270 forint) volt. Los Angelestől délre egy töltőállomáson 6,65 dollárért (literenként mintegy 384 forintért) adták a legalacsonyabb, 87-es oktánszámú benzint.

Dianne Feinstein kaliforniai demokrata képviselő felszólította a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságot (FTC), vizsgálja ki az ügyet annak érdekében, hogy megvédje a lakosságot a “rossz szándékú” üzleti manipulációtól. A szenátor szerint a nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint semmi sem indokolja a rendkívüli áremelést.

Kaliforniában ideiglenesen le kellett zárni az Exxon Mobil egyik finomítóját és a Chevron egyik csővezetékét is, ám az adatokból Feinstein szerint az olvasható ki, hogy most gyakorlatilag ugyanannyi benzint állítanak elő, mint tavaly ilyenkor, és a készletek sem maradnak el az akkoriaktól.

Az árak az után szöktek a magasba, hogy Dél-Kaliforniában a múlt héten leállt az Exxon Mobil egyik olajfinomítója, de pénteken már újrakezdődött a termelés. A helyzetet az is befolyásolja, hogy továbbra sem üzemel az a Chevron-finomító, amelyben augusztus 6-án tűz ütött ki. Szakértők szerint az árak, amelyek alig két hét alatt 60 centet (péntek óta 20 centet) emelkedtek, néhány napon belül visszatérnek a normális szintre. Kaliforniában a rendkívüli helyzetben a hatóságok engedélyezték, hogy az olajtársaságok elkezdjék árusítani a téli benzinkeveréket, amely rendes esetben csak október 31-től kerül a töltőállomásokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik