Belföld

Előzi az MSZP-t az Együtt 2014

A teljes népesség körében magasabb az Együtt 2014 támogatottsága, mint az MSZP-é. Ez derült ki a Medián közvéleménykutató felméréséből.

A teljes népesség körében az Együtt 2014-nek 14 százalékos a támogatottságga, a Fidesz 22 százalékon, az MSZP 10 százalékon áll. 10 százalékot tudhat magáénak a Jobbik, a hármat az LMP – állapította meg a Medián közvéleménykutató felmérése, mely a HVG számára készült.

A Medián megmérte a pártszimpátiákat úgy is, ha csak az eddig is csatasorban álló pártokra lehetne szavazni. Ez esetben nincs érdemi elmozdulás az előző havi szintekhez képest, vagyis az átrendeződés egyértelműen az Együtt 2014 megjelenéséhez köthető.

A főbb változásokat Török Gábor politikai elemző is értékelte a blogján: “Az Együtt 2014 – ha külön elindulna – verné az MSZP-t, ha együtt indulnának, megelőznék a Fideszt. Bajnai népszerűsége 7 százalékponttal nőtt, most 41 százalék (Orbán: 29)” Török ugyanakkor hozzáteszi: egy mérés nem mérés, de ha ilyeneket látunk a jövőben is, a Bajnai-projektnek nem lesz könnyű a baloldalon ellenállni.

Jelentősen javult a politikai tömörülést vezető Bajnai Gordon népszerűsége is. A hvg.hu-nak Hann Endre azt mondta, hogy Bajnai népszerűsége már miniszterelnökségének végétől, de különösen a tavalyi év közepe óta emelkedő tendenciát mutat, és május óta rendre megelőzi Orbán Viktort is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik