Belföld

Az Auschwitz-requiem Szegeden is

Az öt európai városban zajló, a náci és más diktatúrák népirtásairól szóló programsorozat filmjei szerdától Szegeden is láthatók.

Az Auschwitz-requiem nagyszabású programsorozat, amely a holokauszt és általában a diktatúrák áldozataira hívja fel a figyelmet. A kezdeményezés egy holland ötlet alapján született, központi eleme a holland szintó ( zömmel Németországban letelepedett roma népcsoport, mely a vészkorszak népirtásának első áldozatai közé tartozott – a szerk.) zenész Roger Rathgeb által komponált Requiem előadása. Amszterdam, Frankfurt, Varsó, és Prága mellett Budapestre is ellátogat a Frankfurti Roma és Szintó Filharmónikus Zenekar, hogy  november 6-án a Művészetek Palotájában a Szent Efrém kórussal együtt előadják a művet.


A magyarországi programot a Romédia Alapítvány szervezi, mely a koncert köré egy dokumentumfilm fesztivált és egy kiállítást rendezett. A Magyarországon még soha be nem mutatott filmek egy részét  szerda estétől vetíti a szegedi Belvárosi  Mozi. Ezek a dokumentumfilmek súlyos témákat feszegetnek: szembesíteni kivánják a közönséget a népirtás utáni élet, a történelmi emlékezet és a megbékélés bonyolult kérdéseivel.

Elsőként szerda este negyed héttől a Yael Hersonski rendezte Befejezetlen film című német-izraeli alkotást láthatják a szegediek.

A rendező mindezidáig ismeretlen filmfelvételekre bukkant, amelyeket a német operatőrök 1942-ben, a varsói gettóban forgattak. A celluloidszalagon különböző módszerrel felvett jeleneteket látunk. Igazságtartalmukat a volt gettólakók naplójegyzetei, a túlélőkkel a felvételek megtekintése közben készített interjúk és az egyik német operatőr elbeszélése alapján mi magunk állapíthatjuk meg. Az emberi kiszolgáltatottságot végletekig fokozó eszköz hatalmát és az azt rossz célra használók elvetemültségét ábrázoló filmben megrendítő vallomásokat és jeleneteket láthatunk.

Ezt a művet követi fél kilenctől a Rob Lemkin és Thet Sambath által jegyzett, a Nép ellenségei című angol-kambodzsai dokumentumfilm, mely arról a népirtásról szól, amely a Vörös Khmer hatalomátvétele után következett a hetvenes évek végén. A diktatúra mintegy kétmillió embert irtott ki Kambodzsában. Thet Sambath családja is áldozatul esett a mészárlásoknak, ő maga menekültként nőtt fel. Majd múltját titkolva sikerült az elkövetők bizalmába férkőznie, az egyszerű hóhéroktól és az ölésre kényszerített parasztoktól egészen a hírhedt Kettes Számú Testvérig, Pol Pot jobbkezéig. A múlt gyilkosai megnyílnak a kamera előtt, őszinteségük több mint hátborzongató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik