Belföld

Rombolt és ölt a Sandy hurrikán

New York és Washington között megbénult a közlekedés, milliók maradtak áram nélkül, rengeteg embert evakuáltak. 130 kilométeres szél tombolt óránként.

Nem sokkal később Mario Cuomo New York állam kormányzója azt közölte: az állam területén legkevesebb öt halálos áldozata van a viharnak. Atlantic Cityben egy ember szívrohamban meghalt az evakuálás közben. A torontói rendőrség a Sandy előszelének rovására írta egy nő halálát, amit egy szél által leszakított tábla okozott azt utcán.

A több száz kilométer szélességben vonuló Sandy Atlantic Citytől 10 kilométerre délnyugatra ért partot, a széllökések sebessége 129 kilométert ért el óránként.

A Nemzeti Hurrikánközpont helyi idő szerint hétfő este a Sandy hurrikánt poszt-trópusi ciklonná minősítette át. Ez azt jelenti, hogy a vihar még mindig hurrikánerejű (vagyis a széllökések ereje még mindig jóval felette van az NHC szerinti óránkénti 104 kilométeres alsó kategóriahatárnak), de elvesztette a trópusi ciklonok tulajdonságait – többek közt már nem az óceán feletti meleg levegőből táplálkozik, úgynevezett téli ciklonná vált – és a szakemberek technikailag egyfajta hibridként kezelik.

Hétfő estére a vihar előszele miatt, amely a szárazföldre több tucat kilométernyire behatolva megrongálta az elektromos hálózatot, több mint 3 millió ember maradt áram nélkül. Az evakuálásra felszólított lakosok száma meghaladta az egymilliót. Több part menti település részben vagy egészben víz alá került.

A Sandy miatt az érintett területeken, amelyek lakossága elérheti az 50-60 milliót, leállították a légi, a vasúti és a helyi tömegközlekedést. New Yorkból Washingtonba eljutni gyakorlatilag lehetetlen. A vihar megzavarta az amerikai választási kampányt, az elnökjelöltek lemondták hétfői és keddi szerepléseiket. Manhattan alsó része vízben áll és sötétbe borult. A hidak és az alagutak lezárása miatt a városrész gyakorlatilag elszigetelődött. New Yorkban a szél megrongált egy 90 szintes házat építő darut, egy többemeletes épület pedig részben összeomlott.

A vihar – amelybe a trópusi és a sarkvidéki léghullámok mellet már egy Kanadából levonuló rendszer és belekeveredett – Nyugat-Virginiától Kentucky államig méteres hóesést okozhat az Appalache-hegységben.

A Sandy, mielőtt elérte volna az amerikai szárazföldet, 69 életet követelt, több embernek nyoma veszett.

Több tucatnyi mentőautó sorakozott fel helyi idő szerint hétfő éjjel a Tisch egyetemi kórház intenzív osztályának épülete körül, és az egészségügyi személyzet elkezdte az evakuálás várhatóan hosszú ideig tartó folyamatát.

A New York-i metróhálózat üzemeltetője közölte közben, hogy a metropolisban hét metróalagutat öntött el a hurrikán által felkorbácsolt tengervíz. A társaság szerint ilyen méretű katasztrófa soha nem volt még a New York-i metró 108 éves fennállása óta.

Michael Bloomberg polgármester hajnali bejelentése szerint a vízszint már elkezdett csökkenni. A maximális vízmagasság 4 méter 15 centiméter volt, Manhattan déli részén.

A legutolsó tájékoztatás szerint tíz államban és az amerikai fővárosban összesen 7,5 millió ember áramellátását szakította meg helyi idő szerint kedd reggelig a poszt-trópusi ciklonná átminősített Sandy hurrikán, amely halálos áldozatokat is követelt.

A kedd reggeli összesítések szerint az Egyesült Államokban legkevesebb 16-ra emelkedett azoknak az áldozatoknak száma, akik vihar következtében vesztették életüket, a Sandy így eddig legkevesebb 84 emberéletet követelt.

A New Jersey állambeli Moonachie-nál átszakadt a gát, ezért a hatóságok becslése szerint három településről összesen mintegy ezer embert kell kimenteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik