Belföld

Feljelenti Orbán Viktort az LMP

Schiffer András (ingyenes, )
Schiffer András (ingyenes, )

Az ellenzéki párt közérdekű adattal való visszaélés miatt perli be a kormányfőt. A Miniszterelnökség szerint nincs miért perelni.

Az LMP beperli Orbán Viktort, miután a miniszterelnök a rendelkezésére álló 15 nap alatt nem adott választ a párt egyik hozzá intézett közérdekű adatkérésére -– jelentette be Schiffer András képviselő.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra: október 4-én jelentették be a kormány honlapján, hogy a lakosság tájékoztatása érdekében, előre nem látható okból és rendkívüli sürgősséggel médiakampányt kell indítani. A Miniszterelnökség emiatt módosította a közbeszerzési tervét és megrendelt egy kétszázmillió forintos médiakampányt.

Schiffer András elmondta, ez után közérdekű adatkéréssel fordult a miniszterelnökhöz, akitől azt akarta megtudni, hogy mi a médiakampány tárgya, illetve mi a rendkívüli sürgősség oka. Az ajánlattételi felhívás szövegéről, illetve az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőkről is érdeklődött. Az LMP feltételezi, hogy az IMF-kampányról lehet szó, de miután sem erre, sem a többi kérdésükre nem kaptak hivatalos választ, ezért ebben sem lehetnek biztosak.

Schiffer András közérdekű adatkérését október 5-én nyújtotta be, a törvény által válaszadásra biztosított 15 napos határidőt viszont az adatkezelő – aki az LMP szerint a miniszterelnök -– nem tartotta be, ezért akarnak pert indítani.

Kicentizték az időt

A Miniszterelnökség röviddel később reagált Schiffer András szavaira. Azt állítják, ők időben reagáltak az LMP levelére. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke közölte: nem történt határidő-túllépés, ugyanis a Miniszterelnökség a részletes választ október 19-án elküldte Schiffer Andrásnak, elektronikus formában”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik