Belföld

Ellenzéki összefogás Békéscsabán

Ellenzéki tüntetés volt Békéscsabán: a szocikon kívül ott volt a helyi Szolidaritás és a DK is - írja a magyarnarancs.hu.

„Miért lenne Gyurcsány-fóbiám?” – kérdez vissza érdeklődésünkre Hrabovszki György, békéscsabai szocialista önkormányzati képviselő, a hétfői demonstráció moderátora. „Éljen!” – mondja Miklós Attila, az MSZP békéscsabai elnöke arra a felvetésünkre, hogy mit gondol az Együtt 2014 választási szövetségről. Arra azonban nem tudott válaszolni, hogy a szövetséggel való lehetséges összefogásban pontosan mi lehet a szocialisták szerepe. Sietett megjegyezni: itt most nem is erről, hanem a párbeszéd kezdetéről van szó. A legfőbb cél az Orbán-kormány leváltása.

Békés megyében nem először tiltakozott együtt a három politikai csoport: Ruzsa György, a Szolidaritás gyulai szervezetének vezetője arra emlékeztette a narancs.hu-t, hogy idén januárban, a fogcsikorgató mínuszokban a szomszédos Gyulán megrendezett Fidesz-bál hivalkodása ellen már együtt demonstráltak szocialisták, DK-sok, a Szolidaritás aktivistái és egyetemisták, valamint civilek.

Nem is értem a kérdést” – válaszolja Leel-Őssy Gábor, a DK gyulai vezetője, amikor az együttműködésről kérdezzük. „Számunkra, a demokratikus ellenzék számára, az együttműködés teljesen természetes, ezt bizonyítják eddigi demonstrációink és alternatív városi ünnepségeink. Vidéken, a személyes kapcsolatoknak köszönhetően jóval kisimultabbak ilyen szempontból is a viszonyok” – így Leel-Őssy, aki már a decemberben, Gyulán a szocialistákkal és a Szolidaritással együtt tartandó tiltakozó megmozdulásokat tervezi. „A pártelitek egy részénél érzem, hogy nem vagy nem feltétlenül együttműködés-pártiak, de a tagok és a szimpatizánsok elsöprő többsége másként gondolkodik erről” – teszi hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik