Belföld

Önkormányzatok az adósság csapdájában

Összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen.

Mint mondta az ötezernél kevesebb lakosú települések adósságát teljes mértékben, “szőröstül-bőröstül” átvállalja az állam. Az országos adósságállomány körülbelül nyolc százaléka oszlik meg mintegy 1700 ilyen település között, melyek mindösszesen 97,3 milliárd forint adósságállománnyal rendelkeznek. Ebből 23,2 milliárd forint működési, 74,1 milliárd forint fejlesztési célú adósság. A kötvények állománya 35,1 milliárd, a hiteleké pedig 62,2 milliárd forint.

Az ötezer lakosúnál nagyobb települések adósságállományának egy részét is átveszi az állam, mégpedig úgy, hogy ezek esetében egyenként – az egy főre jutó helyi adóbevételek alapján – számolják ki az adósságátvállalást.   Ha egy ötezer lakosnál nagyobb település önkormányzatának egy főre jutó – az említett módszer alapján képzett – mutatószáma a településkategória átlagának 100 százalékával egyezik meg vagy meghaladja azt, az adósságállományt 40 százalékos mértékben konszolidálja az állam.

Ez 134 önkormányzat 244,7 milliárd forint adósságállományának átvállalását jelenti. Ha az említett mutatószám a településkategória átlagának 75 és 100 százaléka közé esik, az adósságállomány felét konszolidálják, ami 54 önkormányzat esetében összesen 145,1 milliárd forint adósságátvállalást jelent. Ha a mutatószám a településkategória átlagának 50 és 75 százaléka között van, az adósság 60 százalékát veszi át a központi kormányzat, amely ezzel 57 önkormányzaton segít, összesen 79,4 milliárd forintnyi adósság átvállalásával. Amennyiben a mutatószám a kategória átlagának felét sem éri el, az adósságállományt 70 százalékban konszolidálják. 38 önkormányzat élhet majd ezzel a megoldással.

Esetükben a segítség összesen 45,6 milliárd forint adósság átvállalását jelenti.   Az elgondolás alapján az 5000 fő feletti önkormányzatok esetében tehát összesen 514,9 milliárd forint adósságállománya kerül átvállalásra. Ehhez hozzászámítva az 5000 fő alatti önkormányzatok esetében a teljes körű átvállalás végrehajtását, mindösszesen 1.956 önkormányzat 612,1 milliárd forintnyi adósságát vállalja át a központi kormányzat.

A szombati rendezvényen részt vett Törő Gábor, a megyei közgyűlés elnöke, valamint a megye több polgármestere is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik