Belföld

Megsemmisítették a választási végeredményt Tiszavasváriban

Persze nem mindenütt. Csak két választókerületben.

Visszaélések és törvénysértések miatt két választókerületben megsemmisítette a vasárnapi tiszavasvári időközi választás végeredményét hétfői ülésén a helyi választási bizottság – közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.

Az 1-es és 8-as választókerület három szavazókörében így sem a polgármester-, sem pedig az egyéni képviselő-választás nem érvényes, ebben a két kerületben harminc napon belül újabb választást kell tartani.

A választási bizottság emiatt nem tudta megállapítani a hivatalos választási végeredményt, valamint a kompenzációs lista kiosztásáról sem határozott – tette hozzá a település jegyzője. A két kerületben a szavazatok megsemmisítésekor egy független jelölt, illetve a Tiszavasváriért Közéleti Egyesület indulója állt az első helyen.

A szavazás során hat kifogás érkezett a helyi választási bizottsághoz. A testület három esetben az érdemi vizsgálat után elutasította a benyújtott panaszokat, egyet kivizsgálásra a rendőrség hatáskörbe utalt át, két esetben pedig két jelölőszervezet tett bejelentést a választók szervezett szállításáról.

Az előzetes, vasárnapi adatok szerint a polgármester-választáson a legtöbb voksot, 2411-et Fülöp Erik (Jobbik) gyűjtötte be. A Fidesz által támogatott Ráduly Zsoltra (Tiszavasváriért Közéleti Egyesület) 1707, az MSZP színeiben induló Timári Istvánnéra 499, míg a Budapesti-Pest Megyei SZEM-pont Egyesület jelöltjére, Aleva Istvánra 116 szavazat érkezett.

A képviselő-választás jelenlegi állása szerint a 12 fős önkormányzati testületbe a polgármesterrel együtt hat tagot a Jobbik, kettőt a Tiszavasváriért Közéleti Egyesület delegálhat, egy képviselőjelölt pedig függetlenként jutott be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik