Belföld

Rejtély, mennyien tüntettek október 23-án

békemenet (békemenet)
békemenet (békemenet)

A belügy nem árulja el, honnan vette a demontrációkon résztvevők számát.

Nem állt módjában “több információt szolgáltatni” a Belügyminisztérium sajtóosztályának arra a kérdésére, hogy mi alapján számították ki az október 23-ai Békemeneten és az azt követő Kossuth téri ünnepségen résztvevők, valamint az ellenzéki tüntetéseken megjelentek számát – írja a Népszava.

Mint arról beszámoltunk, a belügy szerint kedden a Békemeneten 150 ezren, később a Kossuth téren 400 ezren, a Milla tüntetésén pedig “csaknem” 20 ezren vettek részt.

A Népszava által megkérdezett rendőrségi szakértő szerint kizárt, hogy 400 ezer ember volt a Kossuth téri ünnepségen. Tarján Péter a televíziós felvételek alapján azt állította, hogy legfeljebb 70-80 ezer ember volt jelen a miniszterelnök beszéde alatt az Országháznál. A Milla-tüntetésen a Népszava tudósítói és a szakértők becslései alapján mintegy 60-80 ezer résztvevő is összegyűlhetett.

Korábban a Hír24 is írt arról, hogyan lehet hitelesen megsaccolni a tömeg számát. Az általános képlet az embertömeg számítására igen egyszerű: vegyük a demonstrálókkal teli utca hosszát, szorozzuk meg a szélességével, majd szorozzuk meg sűrű tömeg esetén öttel, kevésbé sűrű esetén néggyel. Ezzel megkaptuk, hogy hány ember lehetett az adott utcában. A különböző utcákon kalkulált eredményeket ezután összeadjuk és megvan a demonstrálók száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik