Belföld

Megszépül a Móricz Zsigmond körtér

Átépíthetik a Gomba néven ismert hetvenéves körépületet, és a jövő nyárra elkészül a felszín rendezése is - írja a csütörtöki Magyar Hírlap.

A mintegy 240 millió forintos felújítás után a Gomba három körcikkelyében igényes vendéglátóhely, információs pont és irodalmi, színházi esteknek és beszélgetéseknek helyet adó kulturális tér kap majd helyet.

A jellegzetes körépület jogerős építési engedélye már megvan, a kiviteli tervek készülnek, a képviselő-testület is rábólintott a beruházásra –- tudta meg a lap Ihász Tibortól, a XI. kerületi önkormányzat Zsombolyai Ingatlanhasznosító és Fejlesztő Kft. nevű cégének ügyvezetőjétől.

A szakember elmondta: nemrég a törvényi előírásoknak megfelelően meghívásos közbeszerzést írtak ki, amelyen a 2009-es tervpályázat fent említett két nyertese közösen vett részt, egyesítve terveiket. Ez alapján fog majd neki az önkormányzat a felújításnak, részben uniós támogatással, így az akkori pályázat eredménye nem vész kárba.

A munka várhatóan januárban indul meg, és 2013 nyarára fejeződhet be, összhangban a körtér burkola­tainak megújulásával – ismerteti a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik