Belföld

Janics-ügy: „tiszta hülyeség”

Lehülyézte a magyar döntést a szerb szövetség elnöke, aki szerint Janics versenyezhet pénz nélkül is szerb színekben.

Mirko Nisovic, a Szerb Kajak-kenu Szövetség elnöke szerint a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) nem akadályozhatja meg, hogy Douchev-Janics Natasa már jövőre szerb színekben versenyezhessen.

Ahogy arról beszámoltunk az MKKSZ 150 ezer eurót nagyjából 42 millió forintot akar – “felkészülési hozzájárulásként” a szerbektól a háromszoros olimpiai bajnok kajakosért, október végéig, másképp a szövetség szerint Janics nem versenyezhet szerb színekben két évig.

Nisovic a Sportski žurnal sportnapilapnak mondta erre, hogy ez “tiszta hülyeség.”

“Erre számítottunk, ezt is vártuk. Az előző két hétben folyamatosan kapcsolatban voltam a Magyar Kajak-kenu Szövetséggel és a Szerbiai Olimpiai Bizottsággal (OKS). Az ügybe beavattuk a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetséget is. Az MKKSZ most már hivatalos döntése után, hogy kártérítést kérnek Natasa Szerbiába szerződéséért, beszéltem Dorde Višackival, az OKS főtitkárával. Ez tiszta hülyeség, hiszen Natasa szerb állampolgár. Már hétfőn értesíteni fogjuk a Nemzetközi és az Európai Kajak-kenu Szövetséget az esettel kapcsolatban. Nem látom annak lehetőségét, hogy az MKKSZ ellehetetlenítse azt, hogy Douchev-Janics Natasa 2013-tól szerb színekben evezzen” –fejtette ki a szerb szövetségi elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik