Belföld

Vérbeli profi Lázár sofőrje

A. István heti négy napot dolgozik, és a minisztérium egyik legjobban képzett sofőrje. A vezetéstechnikai szakember mégis úgy látja, lehet, hogy a férfinak lassabban kellett volna hajtania.

Lázár Jánosnak két, váltásban dolgozó gépjárművezetője van. Egyikük – a balesetben érintett A. István – hétfőtől csütörtökig, a másik péntektől vasárnapig ül a volánnál – közölte megkeresésünkre a Kormányszóvivői Iroda.

„Lázár nagy elvárásokat támaszt a nála dolgozó sofőrök felé: kötelezővé tette számukra a legmagasabb szintű gépjárművezetői vizsga letételét, a PÁV I-et (pályaalkalmassági vizsga – a szerk.), annak ellenére, hogy ők nem a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság alkalmazottai. A. István tehát a legjobban képzett sofőrök egyike: idén tette le a PÁV I-et, ami elsőre sikerült neki. A. István édesapja és testvére is gépkocsivezető. Pályafutása során eddig összesen több mint egymillió km-t tett meg” – írja Giró-Szász András kormányszóvivő hivatala.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár saját kocsija – amit egyébként minden nap használ – éppen szerdára volt bejelentve a tél elején esedékes szervizre, ezért erre a napra a Miniszterelnökség biztosított neki járművet – tették hozzá.

Itt is van ranglétra

A legtöbb minisztériumi felsővezető gépjárművét a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság Gépjármű-fenntartási és Üzemeltetési Főosztályának állományában lévő sofőrök vezetik. Ők egészségügyi szempontból a 2-es alkalmassági csoportba, pályaalkalmasságuk szerint a PÁV I. csoportba tartoznak.

A felvételt megelőzően teszt kitöltetésével, valamint forgalmi vezetési teszten győződnek meg a jelölt képességeiről. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által kiválasztott gépkocsivezetőt először a saját, belső taxiparkban kézbesítőként, majd tartalék gépkocsivezetőként, majd delegációs gépkocsivezetőként alkalmazzák. Csak akkor kerülhet felsővezető mellé, ha ezeken a területeken megfelelően teljesít.

A KEF állományában lévő gépkocsivezetők évente KRESZ-oktatáson, valamint tesztpályán gyakorlati vezetési tréningen vesznek részt. Mindkét esemény vizsgával zárul.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Lázár Jánost szállító autó szerda reggel az M5 autópályán, Kecskemét közelében karambolozott egy másik személygépkocsival. Az államtitkár és sofőrje könnyű, nyolc napon belül gyógyuló zúzódásokat szenvedett. A balesetben a másik kocsit vezető 36 éves nő meghalt.

Alig tudni valamit

Defenzív vezetés, a sebesség helyes megválasztása és menekülő utak keresése – Kovács Attila vezetéstechnikai oktató szerint ezt a három főszabályt kell szem előtt tartani, hogy elkerülhetőek legyenek a szerdaihoz hasonló ütközések.

A biztonságtechnikai mérnök figyelmeztet: az őszies, csapadékos, párás, ködös idő fokozott figyelmet követel. A hirtelen bekövetkező drasztikus hőmérsékletváltozás élettani hatásai negatívan befolyásolhatják a vezetők döntéseit és reakcióidejét.


Fotó: MTI / Noszlopy N. Miklós

„A legtöbb gépkocsivezető ott hibázza el, hogy nem mérsékeli eléggé a sebességét. Például köd esetén lassítani kell az út- és látási viszonyoknak megfelelően. Így is adódhatnak váratlan helyzetek, ilyenkor a legfőbb tanács az, hogy kerüljük el a frontális ütközést, keressünk menekülőutat. A megelőzés, kikerülés, fékezés, vagy az utóbbi kettő együttesen alkalmazásával minimalizálni tudjuk a becsapódást, esetleg el is kerülhetjük azt” – magyarázta lapunknak a szakember.

„Kérdés, mennyivel haladt a sofőr, és mennyire fogadható el azon az útszakaszon az a sebesség? Egyáltalán milyen sűrű volt a köd? Valamint: mikor, mekkora távolságból vette észre a cikázó autót, és milyen erővel fékezett? Egyelőre rengeteg a megválaszolatlan kérdés, de az ütközéses, koccanásos baleseteknél általában a hátul lévőt állapítják meg hibásnak” – jegyezte meg Kovács Attila.

Rutinos vezető volt

A baleset áldozatának férje a helyszínen tudta meg, hogy a felesége meghalt – írja a Blikk.hu. Az asszony szokás szerint hajnalban kelt, szerdán már reggelre Miskolcra kellett volna érnie. Az egyik hipermarketlánc képviselőjeként járta az országot, és férje röviddel utána indult útnak, szintén az M5-ön Budapest felé.

A család egyik közeli ismerőse a napilapnak azt mondta: az édesanya rutinos, jó autóvezetőnek számított. Számos alkalommal megtette már ezt az utat, rengeteget vezetett a munkája miatt. Hozzátette: a családnak nem számít, kit terhel a felelősség, de attól tartanak, sosem derül ki, mi okozta a tragédiát.

Lázár részvétét fejezi ki

„Én olvastam, egy kormányanyagon dolgoztam, amikor Kecskemét közelében felkiáltott a gépkocsivezető, hogy itt az út közepén egy autó. Felnéztem, s már ütköztünk is, a kisbusz pedig az árokban kötött ki” – idézte fel a szerda reggel történteket Lázár János az MTI-nek.

„A legnagyobb tragédia az, hogy meghalt egy ember – mondta a miniszterelnökséget vezető államtitkár. – Nem tudom kifejezni az együttérzésnek, a részvétnek azt a fokát, amely vissza tudná adni, amit gondolok, amit érzek. Meg fogom keresni a családot, és amiben tudok, igyekszem majd segíteni nekik.”

Rendkívüli vagy sem?

Magyar György ügyvéd – Kovács Attilához hasonlóan – a Hír24-nek korábban azt mondta: „Az általános gyakorlat szerint a hátulról érkező gépkocsi vezetőjét szokták kihozni a baleset felelősének, kivéve, ha rendkívüli körülmény áll fenn.”

„Amennyiben az M5 autópályán történt balesetnél az igazságügyi szakértői vélemények, többek közt a sértetti közrehatás vizsgálata után is egyirányú felelősséget állapítanak meg, akkor halált okozó közúti baleset gondatlan okozásáért alapesetben egytől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki” – tette hozzá a jogi szakember.

A rendőrség közleményében leszögezte: a politikus sofőrje minden szabályt betartott, az előtte cikázó autót nem tudta kikerülni. A Ford Fiesta a belső sávban haladt, ám egyelőre tisztázatlan okból több alkalommal is letért az útról, közben pedig a szalagkorlátnak ütközött. A második ütközés közben a személyautó besodródott a külső forgalmi sávba, ahol a szabályosan haladó VW Multivan haladt. A sofőr már nem tudta elkerülni az ütközést – tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Azt, hogy mennyivel ment a Lázár Jánost szállító autó és az áldozat a baleset pillanatában, szakértő állapítja majd meg. Várhatóan napokon belül.

Lapunk a baleset kapcsán arról is beszámolt, hogy nem Lázár János az első, aki rosszkor volt rossz helyen. A politikusok „halálautóiról” itt olvashat összefoglalót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik