Belföld

Hamlet 2.0

Két Hamlet is egyszerre a színpadon, és vitatkoznak csütörtök este fél nyolctól a szegedi Régi Zsinagógában.

Finisbe érkezett a szegedi Magyarországi Alternatív Színházi Közösség ( MASZK) őszi programsorozata. Csütörtök este Mándy Ildikó Társulata adja elő Shakespeare Hamlet c. drámája alapján készült kétszereplős előadás-változatát, amelyben két Hamlet vitatkozik és érvel.

A Hamlettek Klubja – H. című előadás a 2010-es bemutató óta három változatban készült el. Az első négyszereplős, filmes megoldásokat is használó változat után ugyanennek az előadásnak kamaraszínházi verzióját láthatták a nézők, majd következett a harmadik, kétszereplős, videó nélküli produkció, a negyedik pedig egy úgynevezett kocsmaszínházi változat lett.

A jelenlegi 2.0 verzió az ötödik változat, amelyben – a hagyományos Hamlet-felfogással szemben – két negyvenes éveikben járó színész, Kövesdi László és Stubnya Béla játsszák el a két Hamletet, vagyis a Hamlet-monológokból és párbeszédekből összeállított sajátos Hamlet verziót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik