Belföld

Hiányzik a Malév

Rosszul érinti a Malév csődje az utazási irodákat - mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője.

Idén nagyjából 15 százalékkal csökkent az utazási irodák által lebonyolított utak száma, ami a kisebb, 2-3 fős vidéki irodák esetében az üzlet bezárásához is vezethet.

A jogszerűen működő utazási irodák éves szinten még ma is 180-190 milliárd forintos forgalmat bonyolítanak, ám az általuk szervezett, klasszikus értelemben vett beutaztatás jelenleg stagnál, ez pedig a turizmusból származó bevételekre is rányomja bélyegét, még akkor is, ha ez az utasok számán nem látszik – mondta Molnár Judit.

A fapados járatok ontják ugyan az utasokat, de a velük érkező utasok maximum háromcsillagos szállodákban szállnak meg, kevesebbet fogyasztanak és kevesebbet járnak étterembe is, mint azok, akik korábban Malév-géppel érkeztek. A légitársaság csődje azért is rosszul érinti az utazási irodákat, mert közülük csaknem százan foglalkoznak repülőjegy-eladással.

A szóvivő elmondta: a SZÉP kártyát az utazási irodák csak utazási csomag értékesítésekor fogadhatják el, szállásközvetítéskor nem. A Balatonnál és a Tisza-tónál sok olyan iroda van, amelyek szinte csak magánszálláshelyet közvetítenek, esetükben 20-25 százalékkal esett vissza a forgalom.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik