Belföld

Finisben a zsidó kulturális fesztivál Szegeden

Ritka fotótárlat, koncertek, könybemutatók, izraeli vacsoraest, világhírességek a finisben.

Az Új Zsinagóga Mártírok Termében látható Dr. Datki Zsolt Pál fotótárlata. Az alkotó 1978-ban született Sepsiszentgyörgyön, 16 éve él Szegeden, ahol ez egyetemen szerzett biológus diplomát. Utána neurobiológusként az Alzheimer-kórból – teljes felejtéssel járó betegség – doktorált, mely fő kutatási területe. A tudós hobbiként foglalkozik fotózással, annak is egy különleges ágával: az infravörös fényképezéssel. Hétfőig ezekből a korhű, de különleges műveiből láthatunk válogatást.

Pénteken 16 órától Bárdos Pál több kötetes író és Rubin Eszter elsőkötetes szerző művét mutatják be dedikálással a Gutenberg utca 20. szám alatti Szegedi Zsidó Hitközségben. Az írókkal a rendezvény szervezője, Lednitzky András, Izrael tiszteletbeli konzulja beszélget.

Szombaton este héttől különleges, zenés izraeli vacsoraesten vehetünk részt a Forrás Szállóban, amelyen a hamisítatlan zsidó ételek megkóstolása mellett többek közt Illényi Katica muzsikáját is hallgathatjuk.

Hétfőn 16 órától Carlo Michelstaedter A meggyőződés és a retorika című könyvét mutatja be a világhírű író, Giorgio Pressburger a Dugonics téri Olasz Kulturális Központban. A két alkotóval Dr. Pál József, a Szeged Tudományegyetem közkapcsolati rektorhelyettese beszélget. Ezt követően a zsinagógában este héttől a szintén világhíres argentin-izraeli zeneszerző és zongoraművész Jorge Diener szerzői estjét hallgathatjuk meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik