Belföld

Szentesi tanár a rangos kémai díjasok közt

Horvát József, a Kiss Bálint Református Általános Iskola tanára is megkapta a Magyar Kémia Oktatásért-díjat.

Tizennegyedik alkalommal adták át a „Magyar Kémia Oktatásáért- díjat” annak az öt kémiatanárnak, akik kiemelkedő szakmai munkásságukkal és elhivatottságukkal hozzájárultak a jövő nemzedékének magas szintű szakképzéséhez, felkarolják és tudásukkal támogatják a tehetséges diákokat. Az ünnepélyes díjátadó a Magyar Tudományos Akadémián volt. A kitüntetettek közt van a szentesi Horvát József is, a Kiss Bálint Református Általános Iskola tanára.

Horvát József (a képen középen) a horvátországi Vörösmarton született. Az általános iskolát szülőfalujában, a középiskolát Létamonostoron végezte. 1982-ben fizika-kémia szakos tanári diplomát szerzett a szegedi egyetemen. 1991-ben, a délszláv háború idején családjával együtt Magyarországra költözött, és itt kezdett tanítani. 
1996 szeptembere óta tagja a Kiss Bálint Református Általános Iskola tantestületének. 2003-ban szakvizsgázott „Pedagógiai mérés és értékelés” szakon a Szegedi Tudományegyetemen. A szentesi  iskolában folyó mérési és értékelési feladatoknak egyik fő szervezője és irányítója. Tanítványai évek óta a legjobbak között szerepelnek a legrangosabb hazai kémiaversenyeken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik