Belföld

A romák után vonul a Jobbik

A Jobbik által szervezett demonstráción négy-ötszáz szimpatizáns gyűlt össze a miskolci Avasi lakótelepen szerda délután; az ellenzéki párt a rossz szociális viszonyokra, a munkanélküliségre, a közbiztonság romlására szándékszik felhívni a figyelmet.

Az erős rendőri biztosítás mellett megkezdődött demonstrációra az ország más részeiről is érkeztek résztvevők; többen a Jobbik zászlaját, néhányan pedig árpádsávos zászlót tartanak a magasba.

A Jobbik elnöke, Vona Gábor a rendezvény előtt az MTI-nek azt mondta: a demonstráció a magyar-cigány együttélés problémáira fókuszál. Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a csaknem 40 ezer lakosú Avason a betelepült “fészekrakók” miatt sokan veszélyeztetve érzik mindennapjaikat.


A képre kattintva galéria nyílik!Fotó: kummer János

A Jobbik október elsején jelentette be, hogy menetet szervez az avasi városrészben, amellyel felhívja a kormány és a helyiek figyelmét, hogy “elfogyott az emberek türelme”, és “Magyarországon ma nincs közbiztonság”.

A boon.hu tudósítása szerint a helyszínen többen a Magyar Nemzeti Gárda feliratot viselik.

Kora délután kezdődött a romák menete Miskolcon, tiltakozásul a Jobbik demonstrációja ellen.

Egy harmadik demonstráción, a Demokratikus Koalíció rendezvényén körülbelül százötvenen hallgatták a Fényi Gyula téren Vadai Ágnes és Molnár Csaba országgyűlési képviselő, valamint Varga Gergő avasi önkormányzati képviselő beszédét. A felszólalók hangsúlyozták: nem öröm ez a mai nap, de “erőt kell mutatni az erőszakkal szemben”.

Vadai Ágnes azt mondta, a szélsőjobboldali eszmékről “azt hittük, nem lesz többé, nem látjuk csak a múzeumokban”, de 2010 óta “szennyezik a haza házát is”. Zsidóznak, cigányoznak, gyurcsányoznak, miközben “mi maradtunk a néma tömeg” – tette hozzá.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke beszédében annak a véleményének adott hangot, hogy ha Miskolc polgármestere “virtigli városvezető” lenne, már a település határában azt mondaná “csak a testemen keresztül jöhetnek be a nácik a városomba”. A párt alelnöke szerint Orbán Viktor köpönyegéből bújt ki a Jobbik, és a vonulások, a szélsőjobboldali eszmék terjedése a Fidesz meg a miniszterelnök felelőssége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik