Belföld

Táncjáték, görögbe foglalva – FOTÓK!

Újabb zajos sikerre készül a Győri Nemzeti Balett. A Queen után a Zorba táncjátékot láthatja a közönség, először október 13-án. A művészek, és a XXI. századi látványvilág összefonódásának köszönhetően az élmény felejthetetlen lesz.

Nikos Kazantzakis irodalmi műve és Mikis Theodorakis zenéje alapján varázsolta a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadára a Zorba, a görög című előadást ifj. Harangozó Gyula, aki első alkalommal rendez a balett társulatnak. „Amikor Kiss János felkért, hogy készítsek egy darabot a győri együttesnek, akkor azonnal a Zorbára gondoltam, mert ez egy nagyon kifejező, erőteljes mű, és tökéletesen passzol a csapat karakteréhez. Nemcsak a táncjáték, hanem a gyönyörű képekből álló vetítés is fantasztikus lesz, mely Dmitrij Simkin munkáját dícséri, és amellyel valóban egy XXI. századi produkció rajzolódik ki a színpadon” – mondta egy interjúban ifj. Harangozó Gyula, Kossuth-díjas, Érdemes Művész, akiről a társulat direktora is elismerően nyilatkozott.

Nagyon érdekes és furcsa érzés az, hogy Gyulával egyébként nagyon jó barátok vagyunk, de a barátság és a munka teljesen más. Szigorú vagyok, ha munkáról van szó, de minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy nagyon harmonikus és inspiratív volt az együttdolgozás. Számomra elsőrendű kérdés, hogy bárki jön hozzánk, az azonosuljon a művészekkel. Mindig azt tartom szem előtt, hogy a közönség szeresse a darabot, és elérjük a célunkat, vagyis, hogy a tánc nyelvén megtalálja a nézőket a darab mondanivalója” – hangsúlyozta Kiss János. Az együttes vezetője hozzátette, hogy biztosan nagy visszhangja lesz a Zorbának, hiszen már a premierre is számos külföldi művész bejelentkezett, így például a bécsi Volksoper igazgatója, de Belgrádból, Törökországból is érkeznek vendégek.

A címszerepet eredetileg Pátkai Balázs játszotta volna, de betegsége miatt végül Horváth Krisztiánt láthatja a közönség Zorba jelmezében. A darab október 13-án, 19 órakor debütál a győri teátrum Nagyszínpadán, ahol Krisztián mellett a főbb szerepekben Artem Pozdeev, Gyurmánczi Diána, Csősz Kristóf, Sebestyén Bálint, Ströck Barbara és Szalai Judit tűnik fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik