Belföld

Szegeden a színházi utánpótlás

Csütörtök estétől vasárnapig  a kiváló minősítést kapott Thealter szervezői az ifjú titánoknak rendeztek fesztivált a Régi Zsinagógában.

A kezdetektől nagyon fontosnak tartottuk, és lehetőségeinkhez mérten segítettük a fiatal, pályakezdő alkotókat. Az elmúlt évbenmár megrendeztük a THEALTER „kistestvérét”, mely kifejezetten a színházi utánpótlás bemutatását célozta. A THEALTER U21 pluszt szeretnénk hagyománnyá, önmagában is jelentős ügyet szolgáló fesztivállá fejleszteni.” – mondták el a Magyarországi Színházi Közösségnél (MASZK) a „minifesztiválról, amelyet egyfajta „tehetségbörzeként” akar az egyesület működtetni.

Az egyesületnek az a szándéka, hogy ez az őszi, négynapos fesztivál bemutatkozási, ismerkedési fórumként, a közösségépítés terepént, és intenzív szakmai továbbképzésként is funkcionáljon a hazai és határon túli magyar színházi utánpótlásnak: művészeti gimnazistáknak és főiskolásoknak.

A mostani fesztivál csütörtök este hattól „zenés hangulatkeltéssel indul” amelyen a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatának diákjai közreműködnek.

Ezután a nyári „nagy” Thealteren is évek óta utcai jelentekkel szereplő szentesi drámaisok 12 D osztálya adja elő azt az előadását, A halálra táncoltatott leány színpadi balladát, amely az idei Országos Diákszínjátszó Találkozón arany minősítést kapott, elnyerte a legjobb rendezés és koreográfia díját, emellett a darab egyik főszereplője, Mészáros Martin színészi munkájáért különdíjban is részesült.

Nyolc órától a KoMa Társulat a demokrácia felősségét feszegeti Shakespeare ritkán játszott műve, az Athéni Timon segítségével.

 

Péntek este hattól ismét a szentesieké a terep a Régi Zsinagógában: előbb a gimnázium a család szerepét boncolgató „Családi pótlék,” majd a siker és a csillogás ígéretének kérdéseit firtató „Igazi hősök” című előadásaikkal lép fel.

Ezt követően az ugyancsak a gimnázum diákjaiból alkult Hóbort Csoport egy teljesen egyedül elkészített produkcióval áll elő, mely a kilátástalanság érzéséről szól, Rejtő Jenő talán legkormorabb idegenlégiós történetét, a Csontbrigádot alapul véve és azonos címmel feldolgozva.

Szombat este fél héttől a diákszínjátszásból már bevallásuk szerint „kinőtt”, de még ifjú, ám már számos szakmai elismerést bezsebelő budapesti Trainingspot Társulat kalauzolja a nézőket egy balesetet szenvedett gimnazista diák víziójában megjelenő különös helyszínre: Hangállamba. Ezen a napon este nyolctó az ugyancsak fővárosi Picaro Társulat „színház a színházban” szakmai önkritikus produkcióját láthatjuk Az utolsó Csárdáskirálynő címmel.

 

Vasárnap délután öttöl a neves Jeles András színházi és filmrendező, kaposvári egyetemistákkal közösen készített nyomasztó de egyben felemelő utazásra hívja a közönséget a Téli utazás címet viselő darabbal, melyet kétszer is játszanak egymás után.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik