Belföld

Aggódik az ombudsman a pszichiátriai betegekért

szabó máté (ingyenes, )
szabó máté (ingyenes, )

A zsúfolt kórtermekben sok a gyilkos, kevés az orvos.

Szabó Máténak, az alapvető jogok biztosának jelentése szerint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) gondozott pszichiátriai betegek elhelyezése, ellátása sérti az élethez, az emberi méltósághoz és az egészséghez fűződő jogokat – közölte az ombudsman hivatala csütörtökön.

Szabó Máté a helyszíni tapasztalatok alapján felkérte a nemzeti fejlesztési minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy az IMEI ellátási nehézségeinek felszámolásáért legkésőbb 2012. december 31-ig tegyenek eleget a kormány felhívásának: állapítsák meg, hogy a Budakeszi úti volt BM-szanatórium értékesítésével finanszírozható-e a büntetés-végrehajtás szervezetén belül az egységes egészségügyi intézmény létrehozása. Ha az említett szanatórium értékesítésével nem finanszírozható az intézmény létrehozása, “úgy a fenti időpontig tegyenek javaslatot a további pénzügyi forrásokra” – olvasható a közleményben.

Közölték, az alapvető jogok biztosa a belügyminisztert arra kérte, vizsgálja felül és módosítsa az IMEI állománytábláját, hogy fel lehessen oldani a létszámstopot és bővíteni lehessen az egészségügyi személyzet létszámát.

Romos épület, kevés orvos

A lelki egészség világnapjára, október 10-ére elkészült jelentésben az ombudsman a korábbi vizsgálatokhoz hasonlóan ismét azt rögzítette, hogy a leromlott állapotú épületek nem alkalmasak kórház működtetésére – olvasható.

Az IMEI-ben kevés az ápoló és az orvos, a szakorvosok utánpótlása nem megoldott. Aggályos az is, hogy 10-19 ágyas kórtermekbe zsúfolnak súlyos pszichiátriai kórképű betegeket, köztük olyanok is, akik több ember életének kioltása miatt kerültek az intézetbe.

Jó gyakorlat

Az ombudsman ugyanakkor jó gyakorlatnak tartja, hogy az intézet kiemelt figyelmet fordít a betegek rehabilitációjára, betegségük megismerésére, a gyógyszerek, kezelések hatékonyságának ismertetésére. A szakemberek tanácsokkal látják el a hozzátartozókat is, amit tréningszerűen végeznek a fogvatartott és családtagjai jelenlétében – olvasható a közleményben.

Mint írták, az IMEI 1986 óta működik a Budapesti Fegyház és Börtön területén. Jelenleg ez az ország egyetlen olyan intézménye, ahol a bíróság által elrendelt és az ideiglenes kényszergyógykezelést végrehajtják, továbbá ott látják el azokat a bv-intézetekből beutalt elítélteket és előzetes letartóztatottakat, akiknek pszichiátriai vagy neurológiai problémájuk van.

Innen tervezik hazaengedni azt a családirtót, aki négy évvel ezelőtt ölte meg feleségét és kislányát.

A lelki egészség világnapja

A lelki egészség világnapját a Lelki Egészség Világszervezete kezdeményezésére tartják, Magyarországon 1994 óta. A lelki betegségben szenvedő emberek ugyanúgy rendelkeznek az emberi méltóság, az egyenlőség elidegeníthetetlen jogával, mint minden ember. A pszichés betegségek az ezredfordulóra a második leggyakoribb betegségcsoporttá váltak, világszerte 350 millióan szenvednek depresszióban, 40 millió ember skizofrén, az öngyilkosok mintegy 70 százaléka depresszióban szenved tettének elkövetésekor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik