Belföld

Hoffmann csúsztat és nem mond le

Hoffmann Rózsa (Hoffmann Rózsa)
Hoffmann Rózsa (Hoffmann Rózsa)

Eszem ágában sincs lemondani – mondta a parlamentben az oktatási államtitkár. Hoffmann Rózsa az elhalasztott béremeléssel kapcsolatban kifejtette, ilyen a klebelsbergi idők óta nem volt. De ez nem igaz.

A parlamentben az MSZP-s Hiller István azonnali kérdésében emlékeztetett, hogy a közelmúltban pedagógus-szakszervezetek azt javasolták, rendezzen vitanapot a Ház a közoktatás helyzetéről. Közölte, a szocialisták támogatják az érdekképviseletek kezdeményezését, a közoktatás ugyanis a működőképesség határára érkezett.

Az egyetlen pozitív kormányzati javaslat az volt – folytatta a volt oktatási miniszter –, hogy bevezetik az életpályamodellt, amelyről azonban múlt héten a nemzetgazdasági miniszter bejelentette, nem kezdődik el 2013 szeptemberében. Hiller István szerint a közoktatás helyzete annyira kritikus, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár lemondása túl egyszerű lenne, ezért arra szólítják fel, ne tegye ezt, „vigye végig ezt az egészet”.

Válaszában Hoffmann Rózsa azt mondta, a valóságban nincs dráma, zűrzavar, nincs káosz. Megjegyezte, a szakszervezeti levelet már korábban tételesen megcáfolták.

Az életpályamodellről szólva kifejtette: az abban kilátásba helyezett béremeléshez fogható a klebelsbergi idők óta nem volt a magyar közoktatásban, a szükséges 73 milliárd forint pedig a költségvetési tervezetben is szerepelt. Emlékeztetett, a béremelés elhalasztása 2013 szeptemberéről 2014 januárjára még nem biztos, keresik a megoldást. „Eszem ágában sincs lemondani” – zárta válaszát.

Hoffmann Rózsa állítása azonban nem igaz, 2002 szeptemberében átlag 50 százalékos béremelést kaptak az akkori szocialista kormánytól a tanárok. A most kilátásba helyezett, de négy hónappal kitolt, a pedagógus-életpályamodell részeként ígért béremelés átlag 20-30 százalékkal több fizetést garantál(t volna) a tanárok számára.

Hozzá kell tenni, hogy a Medgyessy-kormány általános béremelése semmilyen minőségi változást nem hozott a közoktatásban, hiszen a jó és a rossz tanár egyaránt több bért kapott, azaz nem ismerte el a minőségi munkát. A tervezett életpályamodell (ha beindul egyáltalán) ennél csak egy kicsit differenciáltabb: a minőségi munkát inkább végzettségekhez, minősítő vizsgákhoz köti majd, semmint a valódi munkateljesítményhez. Ráadásul a pedagógusok nagy része itt is automatikusan kap majd némileg nagyobb fizetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik