Belföld

Józanul is dzsámi volt

Vasárnap új kiállítás nyitotta meg kapuit Székesfehérváron: Kőrösi Jenő Ferenc magángyűjteménye téglákból, kövekből a Havranek utca 5. szám alatt.

Kőrösi Jenő egész életét feltette arra, hogy Fehérvár köveit, kőemlékeit és tégláit összegyűjtse, majd megismerkedve Siklósi Gyulával – aki a fehérvári történelem középkori régészszakembere – ezeket a köveket rendezte, és lányai segítségével kiállítást készített.

A városban zajló bontásokon fellelt értékes kőmaradványokból több százat a Szent István Király Múzeumnak adományozott, más részüket itthon falazta körbe saját gyönyörűségére – mondta megnyitóbeszédében Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője. A kövek, téglák e kiállításában éppen az ember érhető tetten, mert magukban hordozzák a kor stílusát, történelmét, éppen ezért nagyon sokat tett Kőrösi Jenő városunkért, hogy ne kerüljön feledésbe szűkebb hazánk, Székesfehérvár történelme, múltja – köszönte meg munkáját Kőrörsi Jenőnek Földi Zoltán.

Fülöp Gyula barátom és évfolyamtársam hívta fel a figyelmemet erre a kőanyagra, ő mondta, hogy ne csak a bazilika anyagát nézegessem, hanem ezt is – kezdte beszédét Siklósi Gyula régészprofesszor. Székesfehérvárról szól ez a lapidárium, ez a kőanyag, ez az életmű kiállítás. Jenőnek az volt a kérése, hogy esztétikai sorrendeben legyenek kirakva a kövek, én viszont szerettem volna szakmai sorrendet látni, tipológiát, kronológiát, de ezt a táblák segítségével tudtuk elérni – emlékezett Siklósi Gyula.

Én három sör után fedeztem fel, hogy egy török külvárosi dzsámi köveit tette elém Kőrösi Jenő, ezért másnap józanul is megnéztem, és az volt – idézte egyik történetét a régészprofesszor. Majd így folytatta: olyan téglákból összeállítható korlenyomat sehol nincs a világon, mint Magyarországon, Kőrösi Jenő ezt felismerve ahol dolgozott, vagy ahol csak járt összegyűjtött minden talált téglát. Ezek a téglák időnként egy évnyi pontossággal datálhatók.

Sajnos nekünk csak romok maradtak, míg más kultúrnemzetek épületekkel dicsekedhetnek. Pedig nekünk is megvolt mindenünk, ami Nyugat-Európának – mondta a megnyitó ünnepségen Kőrösi Jenő. Majd szomorúan tette hozzá: nekünk csak morzsákból sikerül összegyűjtenünk azoknak az épületeknek az anyagát, amiből tudjuk, hogy Székesfehérváron hatvan templom állt egykoron.

Nagyon köszönöm a segítségét Siklósi professzornak, vejemnek, Kocsis Balázsnak, aki Stiborci Stiborc vajda szarkofágját újította fel és Farkas Zoltán úrnak, aki a római kori anyagot segített élvezhetőbbé tenni – zárta a kiállítás kezdeményezője, otthonadója.

Felsőváros egyik polgára egy könyvajándékkal köszönte meg a városrész nevében Kőrösi Jenő munkáját, és fejezte ki megbecsülését a gyűjtemény létrehozásáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik