Belföld

Szijjártó: 2016-17-re készülhet el az új komáromi Duna-híd

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerint 2016-17 már reális időpont arra, hogy közlekedni lehessen a Komárom és Révkomárom közötti új Duna-hídon, amelynek megépítéséről kedden írt alá közös nyilatkozatot Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő Pilisszentkereszten.

Szijjártó Péter ezt szerdán az M1 Ma reggel című műsorában mondta, közölve, hogy a hidat egyenlő arányban, közösen finanszírozza a két ország, a hídhoz vezető utakat és a saját ország területén szükséges infrastrukturális fejlesztéseket pedig ki-ki maga állja. Mindemellett az Ipoly-hidak programját is folytatják – tette hozzá.

A keddi pilisszentkereszti találkozón a közúti közlekedési kapcsolatok fejlesztéséről is megállapodott Orbán Viktor és Robert Fico. Ezzel kapcsolatban az államtitkár közölte: a magyar fél úgy látja, 2014-ig 16 új határátkelőhely létesülhet Magyarország és Szlovákia között, három átkelő pedig megújulhat. Így sok kistérség élete válik majd könnyebbé – jegyezte meg.

Szijjártó Péter szerint az új típusú magyar-szlovák politikai kapcsolatok nem olyanok, mint például a szocialista kormányok idején, hogy “a Duna két oldaláról ordibáltak át egymásnak”, hanem teljesen normális, ésszerű a párbeszéd a két miniszterelnök között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik