Belföld

Vádat emeltek az ajkai polgármester ellen

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és zsarolás bűntette miatt vádat emeltek Schwartz Béla (MSZP) ajkai polgármester ellen.

Az ajkai polgármester két társa ellen is vádat emeltek bűnsegédként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt – közölte Gulyás Ildikó, a Veszprémi Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

A vádirat szerint az ajkai futballklub licenckérelmét a Magyar Labdarúgó Szövetség 2008-ban egy vissza nem fizetett tartozás miatt a bajnokság következő idényére nem fogadta volna el, ezért a polgármester a sportegyesület támogatása érdekében – tisztségéből fakadó vagyonkezelői kötelezettségét megszegve – a polgármesteri hivatal egyik dolgozójának, valamint egy építőipari cég munkatársának közreműködésével biztosított anyagi forrást a tartozás visszafizetéséhez.

Az ajkai önkormányzat az építőipari céggel egy korábban már elvégzett és kifizetett beruházásra fiktív vállalkozási szerződést kötött, amelynek alapján a tényleges munkavégzés nélkül leszámlázott vállalkozói díjat a gazdasági társaság, majd onnan a futballklub számlájára utalták át – mondta a szóvivő.

A sportegyesület számlájára utalt pénzből a kölcsön egy részét visszafizették, de jogosultja a teljes összegre igényt tartott.
A polgármester ezért az építőipari vállalkozást működtető sértettel fenyegető hangnemben közölte, hogy ha követelését továbbra is fenntartja, a városban nem kap munkát, illetve az önkormányzatnak már elvégzett munka díját sem fizetik ki. A sértett végül a fenyegetés hatására beleegyezett, hogy követelésének egy részéről lemond, s azt támogatás címén az egyesületnek átadja.

Az ügyben indult nyomozásról a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság június 8-án közölte, hogy az ajkai önkormányzatnál három embert gyanúsítanak hűtlen kezeléssel. A Magyar Nemzet aznapi számában azt írta, hogy Schwartz Bélát, Ajka MSZP-s polgármesterét gyanúsította meg a rendőrség.

A nyomozás adatai szerint az ajkai Park Center mögött egy már létező járda megépítésére 10,7 millió forintot fizettek ki a polgármester irányításával. A kivitelezővel 2008 májusában kötött szerződést az önkormányzat, de a képviselő-testület csak a júniusi testületi ülésén fogadta el az erre vonatkozó költségvetési módosítást. A képviselők nem tudták, hogy a szerződést már megkötötték – közölte Léber Gabriella szóvivő. Hozzátette: a képviselőknek arról sem volt tudomásuk, hogy az érintett járdaszakaszt a Park Center kivitelezésekor a beruházó már 2008 márciusában megépítette, sőt április 16-án hivatalosan át is adta.

Schwartz Béla az MTI-vel akkor azt közölte, hogy megalapozatlanul vádolják hűtlen kezeléssel, az ügy a baloldali politikusok elleni lejárató kampány része. “A rendőrség által megfogalmazott vádakat cáfoltuk, azokat tisztáztuk” – írta közleményében a polgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik