Belföld

Olimpiai bajnokok a győri Mórában

Gyurta Dániel és Kammerer Zoltán a győri Móra iskola vendégei voltak szerdán.

Csengeri Mária főigazgató a rendezvényen elmondta, az iskola mindig híres volt sportolóiról, sportképzéséről. Az egykori diákok teljesítményét, akik később bajnokokká váltak, emlékfal is őrzi az épületben. A szeptember 26-i rendezvényen egyébként Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is részt vett, aki maga is a Mórában tanult.

Az ünnepségen az iskola jelenének kiválóságait is köszöntötték, hiszen a közelmúltban nyert kajak maratoni világbajnokságot, Takács Tamara ifjúsági kajak vb címet szerzett, míg Varga Patrik kenu egyesben lett bronzérmes – írja a gyorplusz.hu.

Az olimpikonokat köszöntő programot azért szervezte az intézmény, hogy az iskolában tanuló és sportoló fiatalok személyesen is találkozhassanak példaképeikkel. Gyurta Dániel jó példa a gyerekek számára arra, hogy elhivatottsággal, kitartással és szorgalommal mi mindent lehet elérni. Az úszó 13 évesen már a 16 évesek országos csúcsát tartotta, 15 évesen pedig már olimpiai ezüstérmet szerzett. Az Európa- és világbajnoki cím után következett London és az aranyérem, méghozzá világcsúccsal. A döntőt le is vetítették a rendezvényen.

Gyurta elmondta, mindössze harmadszor látja a futamot. Belülről szorosabbnak érezte a versenyt, ami egészen máshogy alakult, mint a korábbi finálék. Akkor ő volt az, aki a végén felúszott a többiekre, most a magyar fiút próbálták saját fegyverével legyőzni, de ez nem sikerült. „Ezt az érzést, amit az olimpiai bajnokság jelent, nem lehet megszokni. Azt kívánom minden ifjú sportolónak, hogy egyszer ők is éljék át ezt a csodát, ami minden edzést, minden küzdést megér.” Az úszó gyermekkoráról is mesélt, mint mondta, az általános iskola nem volt könnyű, mert a reggeli edzések miatt később ért be az iskolába, és az osztálytársai úgy tekintettek rá, mint aki ellógja az első két órát. Hozzátette, ahogy aztán jöttek a sikerek, úgy a vele szemben támasztott ellenérzések is elmúltak. A sportoló elmondta, Rózsa Norbert teljesítményét látva, kilencévesen tűzte ki maga elé azt a célt, amit 2012-ben sikerült valóra váltani, az olimpia megnyerését.

A teljes cikk és fotók itt >>

Ajánlott videó

Olvasói sztorik