Belföld

„Ezt nem lehet feldolgozni, míg él az ember”

Nagyjából százan vettek részt hétfőn a vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőper első tárgyalási napján. Az ügyész a vádiratban végrehajtandó szabadságvesztést kért mind a tizenöt vádlottra. Az elsőrendű vádlott, a Mal Zrt. akkori vezetője nem ismeri el vétségét. Videó.

Monstre tárgyalássorozatra kell számítani a két évvel ezelőtt történt vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőperben. Az ügyészség a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. egykori és jelenlegi 15 alkalmazottját többek közt halált előidéző, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozással vádolja.

A tárgyalássorozat hétfőn kezdődött a Veszprémi Törvényszéken. A büntetőper első napján a 91 oldalas vádiratot ismertették, majd szót kaptak a sértettek is. Van, aki közülük letöltendő börtön kiszabását, van, aki csak igazságos ítéletet szeretne. A katasztrófa áldozatai mindmáig nem felejtették el azt két évvel ezelőtti hétfői napot, amikor számukra minden megváltozott.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő iszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt – a vádirat nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszap-ömléssel –, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik