A tavalyi örökségnapok részeként az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó rendezvényen felbuzdulva, ma és vasárnap is megszervezi a Somogyi-könyvtár „Az élők háza” elnevezéssel a bárki számára nyitott sétát a szegedi izraelita temetőben. Találkozás pénteken és vasárnap is 14 órakor, a Belvárosi temetőnél, a villamosmegállóval szemközti bejáratnál.
A kétórás séta fölidézi a temetőben nyugvó jeles szegediek életútját is. Többek közt a ma is világszerte neves húskészítmények névadóiét, a Pick családét, vagy Löw Lipótét, az országban az első magyarul szertartást vezető, a zsidóság szent szövegeit is értelmező rabbiét, vagy fiáét, a Móra Ferenc által „legtudósabb rabbinak” nevezett, többek közt orientalista és nyelvészi munkásságával nemzetközi hírnevet szerzett, a holokauszt idején gettóban meghalt Löw Immánuelét, akinek az irányításával szervezték meg és katalogizálták egykor a szegedi Somogyi-könyvtárat.
A szegedi zsidó temető
A vadregényes, fákkal, bokrokkal benőtt, madárcsicsergéstől hangos, majd’ hathektáros temető több mint ötezer sírjának egy része kétszáz évesnél is öregebb. 1831-ben hozták létre eredetileg a mai Moszkvai körút és Kálvária sugárút sarkán, majd 1868-ban telepítették át mai helyére, a belvárosi temető mellé.
A családi kriptaépületekhez mohás, köves utacskák vezetnek. Az egyik legpompásabb nyughely Lőw Lipót egykori főrabbi görög oszloprendes pantheonja. Fiának sírjához pedig még ma is érkeznek zarándokok a világ számos pontjáról. A sírkert impozáns ravatalozója egyidős a város új zsinagógájával. A cinteremtől kissé távolabb van az első világháborúban elesettek nyughelye és a holokauszt-emlékmű.
Utóbbit „szappanos sírként” is emlegetik, mert egy olyan szappant is elástak ide, amely haláltáborokban elpusztított emberekből készült. Márványtábla őrzi az 1944-ben a szegedi téglagyárban összetereltek emlékét, akik legyengülés miatt, betegségben haltak meg, vagy öngyilkosok lettek. Tömegsírjukat véletlenül, egy temetés előkészítése során fedezték fel.
A vészkorszakban elpusztított gyerekek nevei is olvashatók azon az emlékhelyen, amelyet egy túlélő, Brück Adolf állítatott úgy, hogy mindenét pénzzé tette ennek érdekében. A hagyományt őrző zsidók, mielőtt távoznak a sírkertből, egy fűcsomót vagy mást zöld növényt hátradobnak a válluk felett, így véve búcsút az ott nyugvóktól.
