Belföld

Leválthatatlan? – Török Márk újratöltve

A Magyar Narancs megint rámászott szegedi hallgatói önkormányzatra és elnökére - most cégszempontból.

Tavaly a Népszabadság, a HírTv Célpont műsora és a Magyar Narancs is foglalkozott a szegedi egyetemi hallgatói önkormányzattal (ehök) és elnökével, Török Márkkal. Most a Magyar Narancs megint elővette a majd tíz éve hallgatói viszonyban lévő elnököt és az általa vezetett szervezetet azzal, hogy a lap szerint a hallgatói önkormányzat körüli alapítványok és a rájuk épülő céghálóra eddig még senki figyelt fel.

A Narancs írása szerint a történet kiindulópontja a 2004-ben alapított Szegedi Tudományegyetem Hallgatóiért Alapítvány (SZTEHA). Miután a SZTEHA megalakulása után egyesült az állami tulajdonú Prudentia Hallgatói Jóléti és Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal, rászállt a jogelőd alapítvány tulajdonrésze az Universitas Diák-Szolgáltató Központ Kht.-ben, amely 2009-től Universitas Szeged Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft..

A félmilliárd forinton feletti nettó árbevételű cég tulajdonosi szerkezetében tavaly márciusban a lap szerint “meglepő” változás állt be: a SZTEHA helyére a H. M. Vagyonkezelő Kft. lépett, amely aznap alakult. A vagyonkezelő cég tulajdonosai közt a SZTEHA-n kívül további két, az ehök jelenlegi elnöke, Török Márk által alapított alapítványt lehet találni:  A Jövő Felsőoktatásáért Alapítványt (JFA), illetve a JABE a Hallgatókért Kiadói Alapítványt, melyek kuratóriumait már nem a mindenkori kari hök-delegáltakkal töltik fel. Vagyis a lap szerint ha egyszer megszűnne Török Márk hallgatói jogviszonya a SZTE-n, attól még az általa alapított JABE és JFA “nem veszítené el az egyetemmel közös érdekeltségeit a szegedi éjszakában”.

Török Márk tavaly a HírTV Cépontjában:

A lap felidézi Török Márk korábbi ügyeit is: például egyetemi kizárásának és pozíciója visszaszerzésének körülményeit, vagy azt, hogy az orgánum szerint a “hökös kurátorok más esetben is úgy bántak a hallgatók számára alapított, átmenetileg rájuk bízott alapítvánnyal, mintha a sajátjuk volna: belevitték tulajdonostársként magánvállalkozásaikba.” A Narancs teljes cikke itt olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik