Belföld

Közgyűlés Jobbik-felhangokkal

Tárgyalt a fehérvári közgyűlés, 34 napirendi pontot vitatott meg, köztük 22-t nyilvános ülésen.

Az előterjesztéseket a bizottságok úgy készítették elő, hogy a mai napon nem volt vita az anyagokkal kapcsolatban, mindössze Mező Balázs, jobbikos képviselő vont kérdőre néhány javaslatot, illetve a párt városi szervezetében csírázott ellentéteket hozta a közgyűlés elé.

Az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatosan Mező Balázs megjegyezte, hogy sajnos az építőipar Székesfehérváron pang, nincsenek beruházások, se a magánszektorban, se az önkormányzatiban. Ugyanakkor kritikával illette a közterület felügyelőit, akik – mint azt a jobbikos képviselő mondta: túlteljesítették a tervezett bevételeket, és az elképzelések szerinti egymillió forint helyett, 1,7 millió forint bírságot róttak ki, hajtottak be. A képviselő szerint ez rontja a közhangulatot, felesleges indulatokat gerjeszt, miközben minimális, elhanyagolható a bevétel.

A polgármester szavazás előtt megjegyezte: Mező Balázs a város gazdasági életéről beszélt, mi pedig az önkormányzatéról szavazunk. Cser-Palkovics András hozzátette: az önkormányzat éppen a helyi építőipart segíti a beruházásaival, bölcsőde-, óvoda-, iskolafelújításokkal vagy éppen az egészségügyi intézmények teljes felújításaival.

Mező Balázs élesen bírálta a Társadalmi Megújulás Operatív Program 5.3.6-11/1. kódszámú Komplex telepprogram című előterjesztést, ami alapján központi forrásokból pályázhatna Fehérvár 150 millió forintot felzárkóztatásra. A jobbikos politikus kijelentette: jobb dolga is lehetne a kormánynak, mint száz ember utaztatása, üdültetése, foglalkoztatása. Nem lehetne ezeket a pénzeket inkább azokra költeni, akik dolgoznak, de nem tudnak megélni, vagy a fiatalokra, családokra? – tette fel a kérdést Mező Balázs.

Cser-Palkovics András határozottan kijelentette: a képviselő hamis dolgokat állít. Székesfehérvár közel 1,2 milliárd forintot költ olyan dolgokra, amire Mező Balázs azt állítja, hogy foglalkozunk vele. Javaslom a képviselőnek, hogy ismerje meg saját városának költségvetését, és utána fogalmazza meg gondolatait – adta át a szót a polgármester Brájer Évának. Az alpolgármester leszögezte: nem vagyok híve az ilyen olcsó haszonszerzésnek, amikkel Mező Balázs él. Sokkal jobb lenne önnek is, ha inkább tartalmi javaslatokat tenne. Ebben a pályázatban 24 családról, annak környezetéről, óvodáról, iskoláról, gyerekekről van szó. A problémákat képtelenek vagyunk egyik napról a másikra megoldani, de legalább tegyünk érte, és ebben gondolkozzon képviselő úr is! – fejezte be Brájer Éva alpolgármester.

A pályázati forrás elnyerésére tett javaslatot csak Mező Balázs jobbikos képviselő nem fogadta el.

Mező Balázs mint előterjesztő is színre lépett, méghozzá a zászlóadományozás délvidéki magyar települések részére témakörben. A testület a javaslatot egyöntetűen támogatta.

Interpellációk nem voltak, viszont kérdéseket tettek fel képviselők. Szigli István a közelmúltban az elkerülőúttal kapcsolatban kiadott hibás közlemény miatt tette fel kérdését, hogy az nem hátráltatja-e az út megépítésének folyamatát. Cser-Palkovics András polgármester elmondta: magam is olvastam a közleményt, ezért annak hibájáért én is felelek. Bízom abban, hogy az elkerülőút harmadik szakaszának kivitelezése e közlemény ellenére is végre belátható közelségbe került – válaszolt a polgármester.

Knizse Gyula, az MSZP képviselője a városi intézmények, cégek túlzott autóvásárlását kritizálva tette fel a kérdést: nem kellene szabályozni az autók vásárlását? A polgármester válaszában jelezte: a hivatalban csak a jegyzőnek és a polgármesternek van gépkocsija, gondolom ez nem olyan nagy szám ebben a városban. Cser-Palkovics András hozzátette: az önkormányzati gazdálkodó cégek esetében magam is támogatom az autóvásárlás szabályzását, megvizsgálva a 2010 előtti időszakot is, ezt ki kell dolgozni.

Mező Balázs jobbikos képviselő az egy esztendővel ezelőtt alapszervezetből kizárt Gál Péter Pálra kérdezett rá. „Gál Péter Pál, aki polgármesteri főtanácsadó lett. Ezzel kapcsolatban a kérdésem: mi ez a pozíció, hogy hozták létre, mi az ok a létrehozásra, mennyibe kerül ez a városnak, szüksége van-e erre a városnak, hogy nyerte el Gál Péter Pál ezt a pozíciót, milyen tanácsokat ad, a várost milyen tanácsokkal látja el? Erre kérünk felvilágosítást.”

Én magam semlegesen, függetlenül nézem a Jobbikon belüli belháborút, csak az a kérésem, hogy ezt ne a közgyűlésen tegye, főleg, ha az hivatali alkalmazottat érint – kezdte válaszát Cser-Palkovics András. Annál is inkább, mert polgármesteri főtanácsadó pozíció ebben a városban nincs. Akiről beszél, a jegyző alá tartozó köztisztviselő, stratégiai főtanácsos – adta át a polgármester a szót jegyzőjének.

Bóka Viktor jegyző kijelentette: megküldöm Gál Péter Pál munkaköri leírását, teljes szakmai pedigréjét, elvégzett feladatleírásait. Minderről egyeztettem Gál Péter Pállal, aki hozzájárult, hogy a teljes anyagot kiadjam róla. Használja egészséggel képviselő úr! – zárta a jegyző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik