Belföld

Készakarva üldözte áldozatait a szlovák milliárdosnő?

Bosszúból üldözhette az előtte közlekedő Fiat Puntót, az M3-as autópályán halálos balesetet okozó Eva Varholíková Rezesová. Minderről egy kamionos vallott a rendőrségnek, aki szemtanúja volt az üldözésnek. A balesetben négy ember halt meg.

FRISS: A Blikk csütörtöki számában egy neve elhallgatását kérő informátorra hivatkozva azt írta, hogy a szemtanú állítása szerint Eva Varholíková Rezesová szlovák milliárdosnő bosszúból üldözhette leendő áldozatait, mielőtt belerohant a kocsijukba. A lap információi szerint a kamionos hétfőn tett vallomást.

Beluzsárné Belicza Andrea, a PMRFK szóvivője csupán annyit mondott: valóban jelentkezett a régóta keresett kamionos szemtanú, ki is hallgatta őt a rendőrség, de a nyomozás érdekében vallomásának részletei nem publikusak. Hozzátette: nem tudja megerősíteni a napilap cikkében leírtakat, azok nem a rendőrségtől származnak.

A szlovák nő augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán a főváros felé tartva ittasan rohant bele egy Fiatba, mely a szalagkorlátnak csapódva kigyulladt. Négy utasa közül három bennégett a kocsiban, míg egy 54 éves, súlyosan sérült asszony ki tudott menekülni, de két nap múlva a kórházban ő is elhunyt.

A Blikk információi szerint a kamionos szemtanúja volt, hogy már több kilométerrel a végzetes baleset előtt látható volt: előbb-utóbb megtörténik a baj. A szlovák nő és a Fiat utasai már tíz kilométerrel korábban, egy benzinkútnál konfliktusba keveredtek. A BMW-s nő nem tudta első lendületből megelőzni a Fiatot. Villogott rá, hogy hagyja el a belső sávot azonnal, hogy a hatalmas sebességéből ne kelljen visszavennie. Amikor aztán sávot váltott a Fiat, a másik autó elkezdte üldözni, tolta le az útról .

A Fiat kétségbeesetten menekült, lehúzódott egészen a leállósávba, de hiába, a BMW csak ment utána, és folyamatosan nyomás alatt tartotta, mígnem megtörtént a baj – tette hozzá a bennfentes. Úgy tudjuk, a rendőrség most további kamionosokat keres, hogy azok is megerősítsék ezt a vallomást.

Mint ismeretes, a szlovákiai milliárdosnő egy hónappal ezelőtt éjszaka az M3-as autópálya Budapest felé vezető szakaszán, a 44-es kilométernél alkoholos állapotban, közel 200 kilométeres tempóban, fékezés nélkül belerohant BMW terepjárójával egy szabályosan haladó Fiat Puntóba. A vétlen gépjármű kigyulladt, hárman a helyszínen, a negyedik utastárs a kórházban halt bele az égési sérüléseibe.

A fentieket a nyomozóhatóság fontolóra veszi, így az eredetieknél sokkal súlyosabb váddal, szándékos emberöléssel gyanúsítja meg az előzetesben lévő Rezesovát, aki így összehasonlíthatatlanul nagyobb büntetésre számíthat, ha sikerül rábizonyítani a szándékosságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik