Belföld

Bedobják a törölközőt a dohányosok

cigaretta (cigi, )
cigaretta (cigi, )

Sokan megalázottnak és kirekesztettnek érzik magukat, ezért inkább a leszokás mellett döntenek. Kellenek is a pozitív példák és a változás: Magyarország továbbra is világelső a tüdőrák okozta halálozásban.

Évente tízezer új beteget diagnosztizálnak, és nyolcezren halnak meg a kórban. A tüdőrák és a dohányzás között szoros összefüggés van: a betegek 85 százaléka dohányos, vagy korábban hosszabb ideig szívta a cigarettát – mondta a Népszabadságnak Kovács Gábor, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet főigazgatója. A főigazgató-főorvos szerint a tüdődaganatosok gyógyulási esélyeit javítaná, ha a korai stádiumban fedezhetnék fel a bajt. Például az erősen veszélyeztetett csoportban, az idős dohányosok körében célzott szűrővizsgálattal.


Fotó: MTI / Hetényi Zoltán

Kovács Gábor hangsúlyozta: az is sokat segíthetne, ha az első tünetek jelentkezésénél a skandinávokhoz hasonlóan a magyarok is elmennének az orvoshoz. A hazai betegek többsége ugyanis hosszú hónapokig együtt él a kínzó tünetekkel anélkül, hogy bárkinek is szólna.

Szinte mindenhol hiányzik valami

Nem a betegek késlekedése azonban az egyedüli probléma. Gyakran előfordul, hogy még azoknak is, akik időben jelentkeznek orvosuknál, hónapokat kell várniuk a terápia megkezdéséig. A kórházakban ugyanis ide-oda küldözgetik a rákos betegeket. Dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa lapunknak elmondta: a hosszú várakozás abból adódik, hogy szinte mindenhol hiányzik valami. A vizsgálatok egyik részét elvégzik az egyik helyen, majd a hiányzó módszereket pótolják egy másik kórházban, miközben hónapok telhetnek el úgy, hogy a terápia el sem kezdődik. A főorvos szerint jelentősen javítaná a betegek gyógyulási esélyeit, ha úgynevezett rákcentrumokat hoznának létre, ahol minden eszköz a rendelkezésre áll, hogy akár egy nap alatt diagnosztizálni lehessen a betegséget. Ez jelenleg – a budapesti intézeten kívül – két helyen érhető el az országban: Kecskeméten és Szegeden.

Esélye sem volt

A statisztika szerint a dohányzás mértéke különösen a nők körében nőtt jelentősen az elmúlt években. A 35 éves Zoltán édesanyja csaknem 30 éve dohányzott, amikor tavaly decemberben diagnosztizálták nála a tüdőrákot. Füstszűrő nélkülit szívott, az olcsóbb fajtából, naponta egy dobozzal. Semmi esélye nem volt a túlélésre, már a kemoterápiát sem javasolták számára az orvosok. Három hónap alatt elvitte a kór, unokája megszületése előtt nem sokkal.

„Akárhányszor kértük, hogy tegye le a cigarettát, mindig azt mondta, hogy valamiben egyszer meg kell halni. Mikor kiderült a betegsége, megijedt és nem füstölt többet. Ez azonban már sajnos nem segített rajta. Rengeteg olyan történetet hall az ember, amelyek arról szólnak, hogy életében soha nem dohányzó, mindig egészségesen élő férfi vagy nő tüdőrákban hal meg. Ő is ebbe kapaszkodott. Kivételek persze mindig vannak, de ezekben nem szabad bízni. Tenni kell a megelőzésért, mert utólag már lehet, hogy késő lesz” – tette hozzá a férfi.

Képekkel sokkolnak

A megelőzés egyik lépéseként, illetve a nemdohányzók védelmében a kormány még tavaly decemberben elfogadta a dohányzás szigorításáról szóló törvényt, és a dohánytermékek jelöléséről szóló előterjesztést. Az utóbbi tartalmazta a gyártók által kötelezően alkalmazandó, sem tartalmában, sem motívumaiban nem változtatható elrettentő figyelmeztetéseket, képeket. Az egészségügyi államtitkárság akkori közleményében azt írta, „a kombinált egészségvédő figyelmeztetések bevezetése fontos előrelépés a dohányzás elleni küzdelemben, a képpel illusztrált feliratok ugyanis bizonyíthatóan hatásosabbak a csak írásbeli figyelmeztetéseknél”.

Ezen felül – az államtitkárság szerint – a trafiktörvény egyik fő üzenete is az, hogy a dohánytermék nem egy normál, átlagos fogyasztási cikk, hanem fokozottan veszélyes az egészségre. Úgy vélik, azzal, hogy a jövőben elkülönített helyen árulják majd a dohánytermékeket, csökkeni fog a fogyasztás, és a fiatalok is nehezebben juthatnak majd cigarettához.

Hatásos a szigorítás

Egy dohányzásról leszoktató központ által készített felmérés szerint a cigarettázók 62 százaléka egyetért a dohányzás elleni törvénnyel, 33 százalékuk érzi úgy, hogy a korlátozás ösztönzi a leszokásban.

Az utóbbiak fele eltökélte, hogy a szigorítás miatt leteszi a cigarettát, közülük minden második már most kevesebbet szív. 9 százalékuk úgy nyilatkozott, azért szakít a dohányzással, mert a korlátozás miatt megalázottnak és kirekesztettnek érzi magát.

A felmérésben megkérdezett dohányosok 38 százaléka nem ért egyet a szigorítással. Ezek egyharmada érzi úgy, hogy a törvény túl szigorú és egyoldalú, 8 százalék szerint a szigorítás tovább mélyíti a cigarettázók és a nem dohányzók közötti feszültséget. Három százalékuk pedig felháborítónak tartja, hogy nem tud egy sörözőben vagy kávézóban rágyújtani.

Egyre több a fiatal beteg

Hasonló véleményen van a lapunk által megkérdezett dr. Hangonyi Csilla tüdőgyógyász is, aki szerint várható, hogy azokhoz az országokhoz hasonlóan, ahol ez az intézkedés már korábban megtörtént, Magyarországon is rohamosan csökken majd a megbetegedések aránya. Már most – pár hónappal a szabályozás után – sok dohányos dönt úgy, hogy végleg leteszi a bagót.

„Biztosan nem hónapokon és éveken belül, de hosszú távon a szigorításnak köszönhetően mindenképpen csökkeni fog a tüdőrák kockázata. Azt látom, hogy egyre többen jönnek segítséget kérni a dohányzásról való leszokáshoz. A korábbi bizonytalanok számára mindenképpen megerősítés volt a szabályozás, ösztönzőleg hatott rájuk” – nyilatkozta az FN24-nek a szakember.

Azonban nemcsak a leszokni vágyó páciensek, hanem a fiatal tüdőbetegek száma is nőtt. Míg 20 évvel ezelőtt jórészt 60 év felett diagnosztizálták a kórt, ma már a 28-30 éves korosztály között is egyre több a beteg. Hangonyi Csilla szerint ennek több oka is van.

„A tüdőrák és a dohányzás közti összefüggés megkérdőjelezhetetlen. Azonban nem szabad elfelejtkezni róla, hogy csakúgy, mint a daganatok többsége, a tüdőrák is többtényezős betegség. Függ a genetikától, vagyis a hajlamtól, és függ a környezeti káros hatásoktól, például a légszennyeződéstől. Tehát az is lehet tüdőrákos, aki soha életében nem dohányzott, de azt gondolom, hogy ha a három tényező közül egyet befolyásolni tudunk pozitívan, akkor azt meg kell tennünk, és le kell tennünk a cigarettát” – tette hozzá a tüdőgyógyász.

A szakorvos szerint önzőbbnek kellene lennünk magunkkal szemben: több aktív pihenéssel, szabad levegőn való mozgással és a lelki egyensúly megtalálásával jelentősen javíthatnánk a lehangoló statisztikákon.

Évi 60 ezer új eset

Magyarország a daganatos megbetegedések és halálozások világranglistájának több mutatóját is vezeti, ráadásul évtizedek óta. Közel 300 ezer rákos betegről tudunk, közülük ötezer gyermek. Egy 2008-as adat szerint évente 50-60 ezer új beteget regisztrálnak hazánkban, és 34 ezren halnak meg valamilyen daganatos megbetegedésben.

Az Országos Onkológiai Intézetet naponta kétezren keresik fel, és a daganatos betegek körülbelül felét lehet meggyógyítani. Kásler doktor szerint az, hogy hazánkban többen halnak meg rákban, mint máshol Európában, sok tényező együttes hatásának a következménye. A főbb ok a dohányzás, az alkoholizmus és a helytelen táplálkozás. A főorvos hangsúlyozta: sokkal több zöldséget, gyümölcsöt, halat, fehér húst kellene fogyasztani, és kevesebb zsiradékot, vörös húst. Ezzel összefügg a túlsúly, a fizikai aktivitás hiánya, illetve a környezeti tényezők is nagyban befolyásolják a megbetegedések kockázatát, a kipufogógáztól kezdve a kemikáliákon át a tartósítószerekig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik