Belföld

Többen születtek, de többen haltak

szülés (szülés)
szülés (szülés)

Hiába született több gyermek, a halálozások száma is emelkedett 2012 első hét hónapjában. Mindemellett jelentősen visszaesett a házasságkötések száma is.

Kapcsolódó cikkek

2012 első hét hónapjában 51 583 gyerek született, 3,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 77 418 volt, 1,2 százalékkal haladta meg a 2011. január-júliusi időszakit – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatójából.

A születésszám emelkedése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött, a 2011. január-júliusi 26 707-tel szemben 2012 első hét hónapjában 25 835 főt tett ki.

Megugró kivándorlás

A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 19 ezerrel csökkent.

Kevesebb “boldogító igen”

A házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedést követően az idén az első 7 hónapban ismét csökkent. A márciusi és júniusi emelkedés mellett az év többi hónapjában kevesebb házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban.

A legjelentősebb visszaesés júliusban volt, amikor több mint 16 százalékkal csökkent a házasságkötések száma az előző év azonos hónapjához képest. Összességében 2012 első 7 hónapjában 18 962 házasságot kötöttek, 1 047-tel, 5,2 százalékkal kevesebbet, mint egy éve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik