Belföld

Lucien Hervé és az archaikus kor emléke Hódmezővásárhelyen

Különleges alkotásokkal mutatták be a megújult vásárhelyi Tornyai János Múzeumot.

A Tornyai János Múzeum bejáratánál és az udvaron V. Nagy Nándor keramikusművész szobrait csodálhatjuk meg. Ahogy arról már beszámoltunk: új belváros született Hódmezővásárhelyen, az összesen 4,2 milliárd forintból elkészült Tornyai János Kulturális Városnegyed alapjaiban fogalmazza újra a város és a térség kulturális életét.

A kulturális negyed koncepcióját erősíti az a törekvés is, hogy Hódmezővásárhely közterületeit minél több műalkotás díszítse. Ennek első lépcsőjében a névadó múzeum köré két köztéri szobor került: V. Nagy Nándor Lucien Hervét idéző, Nézőpont című  emlékműve és egy archaikus bakot ábrázoló bronzszobra. Mindkét műalkotást jeligés, a Képzőművészeti Lektorátus által elnökölt nyilvános pályázaton válaszották ki – magyarázta a Szeged24-nek a múzeum sajtóreferense, Elek András.

Az egyik mű, a gránitposztamensen álló, csaknem kétméteres átmérőjű saválló blende a világhírű Lucien Hervé fotóművésznek kíván emléket állítani, aki 1910-ben Elkán László néven született Hódmezővásárhelyen.

Kialakítása az építészeti fotográfia világhírű alakjának ars poeticájára utal, mely szerint „elég két behajlított ujj, amivel egy egyszerű fényképezőgép lencséjének formáját utánozzuk, hogy körülzárjuk a színek és formák harmonikus kapcsolatrendszerét”. A műalkotás különleges tükröződő anyagával más-más nézőpontot kölcsönöz a szobor szemlélőjének.

A múzeumudvaron álló archaikus bronzbak pedig egy mészkő posztamensről emeli fejét. A művészt a Tornyai János Múzeum állandó régészeti kiállításában látható két kora neolit, a Körös-kultúrából származó hombár motívuma ihlette meg, melyeken a Krisztus előtti 5. évezredből láthatóak stilizált kecskeábrázolások – mondta el Elek András.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik