Belföld

Caknem kétezren élvezhették az ország legnagyobb öko-kalandtúráját

Az öt hetes tiszai túra több mint száz települést érintett és Hódmezővásárhelyen zárt.

A fenntartható fejlődés jegyében szervezett, uniós támogatású, ingyenes, nyári Tiszavölgy Kalandtúra összesen 111 települést érintett, 1750 résztvevő 850 kilométernyi távot túrázott be kerékpárral és kalandpályán csúszott át, evezett a Túron, a Tiszán, a Kurczán, a Tisza-tavon és holtágakon – összegezte az adatokat a Szeged24-nek az esemény sajtófőnöke. Kéky Kira elmondta: a Tiszavölgy Kalandtúrán igyekeztek a legkisebb településen is bemutatni a helyi értékeket.

Hídvégi-Üstös Pál, a Tisza nagykövete, egyben a túra szakmai vezetője szerint bebizonyosodott, hogy meg lehet mozgatni ennyi embert, akik kortól és edzettségi állapottól függetlenül összefogva átsegítik egymást az akadályokon, együtt bicikliznek, teljesítik a fizikai és szellemi kihívást jelentő feladatokat.

Szűcs Julianna, a kalandtúra projektmenedzsere szerint mindenki nagyon nyitott és befogadó volt a fenntartható életmód módszereire, különösen akkor, amikor látták, hogy egy kis odafigyeléssel, tudatosabb élettel milyen sokat tehetünk, és a résztvevők számára megdöbbentő volt, hogy pazarló életmódunkkal mennyi szemetet termelünk és milyen nagy az ökológiai lábnyomunk.

Kéky Kira azt is elmesélte: a kalandtúra mostani záróakkordján 350-en a Szolnok és Hódmezővásárhely közötti Tisza-szakaszt barangolták be. Többek közt kompolás helyett kenuban evezve keltek át a települések között a Tiszán, még a biciklik is csónakkal jutottak át a túlpartra.

A gazdag program során például Tiszaalpáron az Árpád-kori település házaival ismerkedtek, eveztek, drótkötélen csúsztak a Kurczán. Szegváron megnézték a szélmalmot és a babamúzeumot, megforgattak őket néptáncosok, Mindszenten paradicsompaprikát csumáztak, kubikos-talicskáztak, kukoricát morzsoltak és kipróbálták hálókötést, szövés-fonást is. Ópusztaszeren megnézték az Emlékparkot, végül Hódmezővásárhelyen Ambrus Sándor fazekasmester többek közt megmutatta, hogyan készül a  híres Miska kancsó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik