Belföld

A képviselők még gyerek nélkül mehetnek dolgozni

Hasonló panaszok, kétfajta megoldás: míg a magyar pedagógustársadalom csöndben tűr, szlovák kollégáik sztrájkja csütörtökön megbénította az országot. A hazai sztrájktörvényből nem olvasható ki egyértelműen, hogy le lehet-e tiltakozásképp lakatolni az iskolákat.

Ivan Švejnát, az ellenzéki Híd-Most magyar–szlovák párt képviselőjét hatéves kislánya is elkísérte csütörtökön a munkahelyére, a szlovák parlamentbe, mivel nem volt kire hagyni a gyermeket a sztrájk idején. „A feleségem és én is dolgozó emberek vagyunk, a nagyszülők nem Pozsonyban élnek, így magammal vittem a lányomat a munkába“ – mondta a képviselő a parameter.sk-nak.

Csütörtökön egynapos figyelmeztető sztrájkot tartottak a pedagógusok és az oktatásügyben dolgozók Szlovákiában. Északi szomszédunkban a rendszerváltás óta ilyen volumenű akció nem volt: előzetes bejelentések szerint az általános iskolák 90 százaléka, a középiskolák 80 százaléka, az egyetemek egyharmada sztrájkolt, elsősorban a pedagógusbérek emeléséért. A megmozduláshoz csatlakoztak magániskolák és diákotthonok is.

Állami monopólium lett – nincs tankönyv

„A sztrájknak van persze az a vetülete, hogy a pedagógusok felemelik szavukat a méltatlanul alacsony bérezésük ellen. De nemcsak erről van szó, hanem például arról is, hogy a szlovák iskolák ellátottsága pocsék, a rendszerváltás óta csak minimális fejlesztések történtek; valamint arról, hogy nincsenek tankönyvek. A tankönyvek kiadása állami monopólium, tőlük kell rendelni, de évek óta nem nyomnak könyvet, a régi, salátaszerű, elavult módszerekkel operáló könyvekkel kell, hogy a tanárok tanítsanak” – mondta az FN24-nek Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének munkatársa.

A megmozdulást a Szlovákiai Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége szervezte. A tiltakozás reggel hattól este hatig tartott, addig lakat került az iskolákra. A sztrájkot több magyar szakmai és érdekvédelmi szervezet is támogatja, köztük a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ), az MKP és a Híd is. A magyar iskolák közel 85 százaléka kapcsolódott be, a részvétel keleten, Kassa megyében volt a legnagyobb, továbbá a városi nagy iskolák majd’ 100 százaléka zárva volt.

A pedagógusok rövid távon tíz százalékos béremelést, hosszú távon pedig azt szeretnék elérni, hogy mindenkori fizetésük legalább az átlagbérek 1,2-szerese, esetleg kétszerese legyen, illetve az állam növelje az oktatásügyre fordított pénzt az uniós államok szintjére. A kezdő tanári fizetés Szlovákiában 500 euró (137 500 forint) körül mozog. Az óvodákban, valamint az alapfokú és középiskolákban dolgozók havonta átlagosan bruttó 758 eurót (208 450 forint) keresnek, míg a szlovákiai átlagbér 789 eurót tesz ki.

Pék László, az SZMPSZ elnöke elmondta: most reális esélyt látnak a béremelés elérésére, bár nem valószínű, hogy a mai napi megmozdulás ehhez elégséges lesz, így a sztrájkot valószínűleg folytatni fogják. „Semmiképpen nem pénteken, és a jövő héten sem valószínű. Egy ilyen lépésre ugyanis fel kell készülni, értesíteni kell a szülőket például. Emellett jó lenne a legközelebbi alkalomra egy sztrájkalapot létrehozni, ez ugyanis most hiányzik, így a mai napi fizetésüktől a sztrájkban részt vevő pedagógusok elestek. Legközelebb erre jobban oda kell figyelni, és akkor akár egyhetes sztrájkot is el tudunk képzelni.”

Róka fogta csuka

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közleményben fejezte ki szolidaritását a Szlovák Köztársaságban munkabeszüntetést folytató kollégákkal.A PDSZ elnöke szerint ugyanakkor a szlovákiaihoz hasonló akció itthon egyelőre elképzelhetetlen. A hatályos sztrájktörvény feltételekhez köti a sztrájkjog gyakorlását a közszolgáltatóknál, így esetükben kizárólag az elégséges szolgáltatás mértékéről kötött megállapodás birtokában lehet sztrájkolni. Mint Mendrey László lapunknak elmondta, a törvényből nem olvasható ki, hogy mindez a pedagógusokra is érvényes-e. A PDSZ szerint nem, a másik nagy ágazati szakszervezet szerint érvényes, így nehéz lenne összehangolt, iskolabezárásokkal is járó sztrájkot megszervezni Magyarországon.

Ha kell bizonyos minimális sztrájkszolgáltatást nyújtani a tanároknak, akkor az gyermekfelügyeletet jelent, azaz a sztrájk idején ugyanúgy benn vannak az iskolában a gyerekek, akikre a tanároknak kell vigyázni, legfeljebb nem lenne matekóra.

Mendrey szerint emellett a magyar pedagógusok hivatásszeretetből és lelkiismereti okokból is ódzkodnak a sztrájktól, hiszen ők a gyermekek érdekeit nézik elsősorban. Ezt a politika egyébként ki is használja. A PDSZ elnöke ugyanakkor hozzátette, ez róka fogta csuka, hiszen ha nem lép fel a pedagógustársadalom a helyzete javítása érdekében, az egyre rosszabb lesz, s végül mindez a gyerekekre háramlik vissza.

A szlovák pedagógustársadalom panaszai itthon is ismerősek: az elvégzett munkához képest méltatlanul alacsony fizetések, méltatlan munkakörülmények, egyre növekvő adminisztrációs feladatok. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke megkeresésünkre elmondta, nem terveznek hasonló megmozdulást, hiszen várják a 2013. szeptember 1-jén bevezetésre kerülő pedagóguséletpálya-modellt, amely magasabb kereseteket ígér. Mint mondta: „Várjuk az emelést, és sajnálattal tudomásul vesszük a többit.” Az életpályamodell ugyanis magasabb óraszámmal, magasabb munkaterhekkel számol, így várhatóan elbocsátásokhoz, iskolabezárásokhoz vezet majd.

„Egyelőre várjuk a fejleményeket, hogyan alakul a helyzet a januári iskolaátadás, az életpályamodell bevezetése és a köznevelési törvény teljes hatálybalépése nyomán. Csepegtetve szembesülünk majd a hatásokkal, előfordulhat, hogy a hazai pedagógusok is elvesztik a türelmüket egy ponton” – mondta. Erre Mendrey is utalt, amikor azt mondta, az államosítás után várható iskola-összevonások és az annak nyomán járó pedagóguselbocsátások begyújthatják azt a bizonyos gyújtózsinórt, ami egy valódi országos sztrájk megszervezését kényszeríti ki.

Egyelőre tehát nem kell – Ivan Švejnát kollégához hasonlóan – mondjuk Varga Istvánnak, az emanciópáció hívének a gyerekével munkába mennie. De jövőre ez is előfordulhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik