Belföld

Otthonra lel a szegedi számítástechnika-történeti gyűjtemény

Számítógép múzeum (Számítógép múzeum)
Számítógép múzeum (Számítógép múzeum)

Rövidesen elhagyja a volt szovjet laktanyát a Szegedi Informatikatörténeti Múzeum gyűjteménye, hiszen az Agora nevű, modern épületbe költözik.

A világ egyik legjobb számítástechnika-történeti kiállítása nyílik meg hamarosan Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agorában – jelentette be Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezető igazgatója.

A kiállításon a XX. század számítástechnika-történeti emlékeit a XXI. század informatikai eszközeinek segítségével mutatják majd be – közölte az igazgató. A maga nemében egyedülálló gyűjteményben az elmúlt közel hat évtized számítástechnikai mérföldkövei között a lyukkártyás adatfeldolgozótól a több szobát elfoglaló számítógépeken át a mágnesszalag-olvasóig szinte minden fellelhető, többségük a mai napig üzemképes. A tárlaton több olyan berendezést is láthat a közönség, amelyből ma már csak egy darab létezik világon.

Muszka Dániel, a gyűjtemény egyik alapítója elmondta: 1975-ben határozták el, hogy elkezdik összeszedni a használatból kikopott, de hatalmas eszmei értékkel bíró számítástechnikai eszközöket. A gyűjtemény gyarapodásának komoly lökést adott, hogy a korábbi jogszabályok szerint számítástechnikai eszközt lényegében nem lehetett selejtezni, ennek megszűnése után a cégek, intézmények azonban felajánlhatták berendezéseiket a társaságnak. Így komplett konfigurációk érkeztek, másfél év alatt 110 tonnányi gép került Szegedre.

Az évek során a múzeum egyre ismertebbé vált, és ma már 36 ország különféle informatikai berendezéseit őrzik és mutatják be a gyűjteményben – közölte a szakember.

Muszka Dániel a Szeged24-nek nyilatkozva elmondta: Úgy próbálják elrendezni a kiválogatott anyagot, hogy már csak fel kelljen tenni egy teherautóra, és a platóról levéve máris az Agorában megálmodott helyre kerüljenek. A most is építés alatt álló kulturális, tudományos központban két termet kapnak, ám ezek elég nagyok lesznek ahhoz, hogy a gyűjtemény javát a közönség elé tárhassák.

És hogy mi lesz azokkal az eszközökkel, kiállítási tárgyakkal, melyek nem kapnak helyet az Agorában? Egyelőre maradnak az öthalmi laktanyában. Ez lehetne akár jó hír is, ám a múzeumnak helyet adó épület évek óta beázik, ezért a gondok egyelőre nem oldódnak meg teljesen.

A gyűjtemény javát azonban az év végén átszállítják az új kiállítóhelyre, így méltó körülmények között állíthatnak emléket az egyik legfiatalabb tudományágnak. Ha valaki megnézi ezt a kiállítást, el fog csodálkozni azon, milyen dinamikusan fejlődik a számítástechnika. Amikor bekapcsoljuk otthon a 3-4 éves gépünket, gondoljunk arra, hogy 30 évvel ezelőtt egy szekrény méretű gépben megközelítőleg sem volt annyi memória, mint az elavultnak vélt mai konstrukciónkban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik