Belföld

Exlkuzív: másfél ezer fehér ruhás nő az előítéletek ellen

Az etnikai, vallási, és szociális előítéleteken változtatna egy magyar szervezésű, nemzetközi kampány.

No Racism – Láss!” elnevezéssel a társadalmi befogadását elősegítő, nemzetközi szintű kezdeményezést indított útjára egy magyar, kizárólag civil emberekből álló csoport, amely “figyelemfelhívás az együttélés, az elfogadás előnyeire és szépségeire” – értesítette a Szeged24-et a kampány Belinben élő, főszervezője.

Vadászi istván tervekről szólva arról számolt be: a kampáy “csúcspontja” október 19-én, egy budapesti „flash mob,” azaz villámcsődület lenne, amelyen 1500 fehér ruhába öltözött nő öt percig táncot tanul a Vadrózsa Táncegyüttestől, közben a jelenlévők, a járókelők és a külföldi világvárosokból érkező vendégek folyamatosan antirasszista üzeneteket olvashatnak óriáskivetítőkön.

“A kampányban megszólítunk 1500 olyan nőt, anyát, nagymamát, kislányt, diáklányt, nyugdíjast, akik az intolerancia és a gyűlölködés ellen kívánnak fellépni, és az élet védelmezőjeként együtt hívják fel a figyelmet Magyarországon is erősödő kirekesztő eszmék és események megakadályozására és abban a társadalom közös felelősségére” – közölte a főszervező.

Vadászi István

Vadászi István arról is tájékoztatott: a tervek szerint színművészek, médiaszereplők, sportolók, énekesek, közszereplők jelenlétükkel hitelesítik a kampány üzenetét, mely szerint “a hallgatás, a nem látás, amely sok esetben vezetett már népirtáshoz, és ma is személyes és össztársadalmi felelősségünk nemre, színre, vallásra, párthovatartozásra való tekintet nélkül.”

Az októberi akció záró momentumaként  a magyarországi és külföldi világvárosokban élő csatlakozók egyidőben a béke szimbólumát jelképező fehér léggömböket eresztenek majd a magasba  “a békés együttélés, az összetartozás és a tiszta gondolatok” jegyében.

Hasonló akciók egyébként jellemzően Kubában vannak, ahol a Castro-rezsimben meghaltak, eltűntek illetve bebörtönözöttek hozzátartartozói, a “Nők fehérben” elnevezésű mozgalom tagjai rendszeresen tartanak különböző békedemonstrációkat, templomokban illetve közterületeken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik