Belföld

A szocik szerint menniük kell a rágalmazóknak

horváth csaba (horváth csaba)
horváth csaba (horváth csaba)

Azonnali lemondásra szólította fel a főváros XI. kerületi önkormányzat polgármesterét és fideszes képviselőit az MSZP fővárosi frakcióvezetője.

Horváth Csaba álláspontja szerint a Molnár Gyulát, Újbuda volt szocialista polgármesterét felmentő bírósági ítélet azt bizonyítja, alaptalan vádakkal befolyásolták a 2010-es önkormányzati választásokat, így a manipulációra építve nyerte meg a kormányzó pártszövetség a kerületi választásokat.

Az MSZP alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: azok a képviselők, akiket a hamis vádaskodás juttatott pozícióba, méltatlanok tisztségükre, és új időközi választást kell kiírni. Hozzátette:felmerül a kérdés arra vonatkozóan is, hogy mennyire legitimek a manipulálással szerzett hatalom döntései. Megítélése szerint Molnár Gyula felmentő ítéletének kimondása azt is bizonyítja, hogy a bíróság „nem enged a döntést befolyásolni akaró fideszes nyomásnak”, és „az ítélet nem eladó”.

A Fővárosi Törvényszék kedden, bűncselekmény hiányában mentette fel Molnár Gyulát, Újbuda volt szocialista polgármesterét és Lakos Imrét, a kerület egykori alpolgármesterét a hivatali visszaélés vádja alól. Az ügyészség azzal vádolta őket, hogy  2006-ban, a XI. kerületi Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl környékén pályáztatás nélkül próbáltak egy magáncégnek átjátszani egy 38 hektáros telket.

A felmentő ítéletet a vádlottak és védőik tudomásul vették, míg az ügyész fellebbezett. A végzés így nem jogerős, másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalja az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik