Belföld

Beszóltak a Fidesz-frakciónak a vasi szocik

Vasi szocialisták felirata Sárváron (Vasi szocialisták felirata Sárváron)
Vasi szocialisták felirata Sárváron (Vasi szocialisták felirata Sárváron)

A nyugat.hu fotósa épp a "nagy halakra" várt a sárvári hotel közelében, amikor meglátta, hogy bekanyarodik az önjáró hirdetőtábla, amely a képen látható.

A sofőr a parkoló melletti füves részre parkolt, sebtiben kiszállt, majd átült egy közelben várakozó autóba és elment a helyszínről.

Most mi legyen ezzel? Kié ez?

Vélhetően ez volt a legtöbbet feltett kérdés, ugyanis vizsgálgatták a biztonságiak, különféle adó-vevővel felszerelt emberek nézték a kocsi szélét, hogy vajon leszedhető-e fehér alap, a rendőrség is megjelent, megnézték, cébéztek, nagy volt a rádióforgalom.

Már jó sok fideszes képviselő megérkezett a helyszínre, elhaladva a teherautó mellett, így akarva-akaratlanul is olvasták az üdvözlő szöveget, majd 16 óra után, nagyjából másfél óra parkolás után megjelent a sofőr, s némi telefonálást követően egy rendőrautó kíséretében elhagyta a helyszínt.

Mint azt az MSZP délután kiadott közleményéből megtudtuk, az MSZP Vas megyei szervezete “felejtette” a teherautót a hotel közelében.

Nem sokkal a teherautó távozása után érkezett meg az elnöki konvoj, Orbán Viktor lezseren, egy hátizsákkal szállt ki az őt szállító furgonból, érkezésekor Rogán Antal és Kovács Ferenc is üdvözölte, majd leültek a hotel előtti, elkerített részen egy asztalhoz beszélgetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik