Belföld

Ajándék az út széléről: sebességkorlátozó táblát ajándékba

kresz (kresz)
kresz (kresz)

Új, ám meglehetősen életveszélyes divat vette kezdetét: „sebességkorlátozó közúti jelzőtáblákat” lopnak születésnapos ismerősüknek a kreatív ajándékozók.

Legutóbb a Velence-Csákvár-Tata összekötőúton kihelyezett 40 km/h „Sebességkorlátozó közúti jelzőtáblát” lopták el. Az érintett útszakaszon a megengedett legnagyobb sebesség 90 km/h, de az 52-es kilomérszelvényénél 40-es tempóra korlátozták a járművek haladási sebességét az útkereszteződés és az elsőbbségadási kötelezettség miatt. A tábla hiánya baleset- és életveszélyessé tette a közlekedést – olvasható a rendőrség honlapján.

Komárom-Esztergom megyében sajnos nem ez volt az első ilyen eset. Júliusban a Tatát és Környét összekötő útszakaszról lopták el az 50-es táblát, a Rendőrség gyanúja szerint azért, hogy azt ajándékba adják annak, aki kerek évfordulót ünnepelt.

A Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény büntette miatt indított eljárást ismeretlen személy ellen és egyben a lakosság segítségét kérik a tolvaj kézrekerítésében. Hivatali munkaidőben a 34/517-777-es telefonszám 21-48-os mellékén, illetve a 107-es vagy 112-es segélyhívók valamelyikén jelentkezhet, aki bármit tud az eltűnt tábláról.

A bejelentő személyi adatait a hatóság kérésére az ügytől elkülönítve, zártan kezeli.

A rendőrség egyben felhívja mindenki figyelmét arra, hogy a táblalopkodással akár baleset is okozhatnak okoznak, ezért nem ártana, ha az ajándékozó kedvűek más meglepetést találnának ki születésnapos ismerősüknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik