Belföld

Felmentették Újbuda volt vezetőjét

molnár gyula (molnár gyula)
molnár gyula (molnár gyula)

A Kopaszi-gát ingatlanügyben korrupciós bűncselekménnyel gyanúsították Molnár Gyulát.

A Fővárosi Törvényszék felmentette Molnár Gyulát, Újbuda volt szocialista polgármesterét és Lakos Imrét, a kerület egykori szabaddemokrata alpolgármesterét a hivatali visszaélés vádja alól elsőfokú ítéletében. A harmadrendű vádlott ügyvédet a bűnsegédlet vádja alól mentette fel a bíróság.

Az ügyészség a három férfit azzal vádolta, hogy 2006-ban, a XI. kerületi Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl környékén pályáztatás nélkül próbáltak egy magáncégnek átjátszani egy 38 hektáros telket.

Molnár és a reménysugár

Molnár Gyula sajtóközleményben kommentálta az ítélet eredményét. “Úgy gondoljuk, hogy a politikai ellenfeleink az utolsó és legaljasabb eszközökhöz nyúltak, amihez az igazságszolgáltatás néhány szereplője aktívan segédkezett. Az a felfogás szenvedett ma vereséget, amikor egyes politikusok nem tehetségükkel, képességükkel, mondandójukkal akarnak győzni, hanem büntetőügyek kreálásával próbálnak ellenfeleik elé kerülni” – áll a Lakos Imrével közösen kiadott közleményében.

Mint a felmentett politikusok írták, bíznak abban, hogy a másodfokú eljárás is ugyanilyen korrekt és tisztességes körülmények között zajlik le; mind az eljárást, mind a kijelölést tekintve továbbra is nélkülözni fog minden politikai nyomást és elvárást. “Köszönet érte, egy reménysugár, hogy a Magyar Köztársaságban még igenis él a jogállam, akárkik és akárhogyan is szeretnék azt eltiporni” – zárta közleményét Molnár és Lakos.

DK: távozzon Polt!

A Demokratikus Koalíció üdvözli a bíróság ítéletét, a sorozatosan bukott koncepciós vádak miatt Budai Gyula után Polt Péternek is távoznia kell.

“A Polt Péter vezette ügyészség azonban kiszolgálta Orbán Viktor hitvány politikai érdekeit, és a 2010-es kampány hajrájában meggyanúsította Újbuda sikeres MSZP-s polgármesterét és SZDSZ-es helyettesét. A Demokratikus Koalíció üdvözli a bíróság ítéletét, a sorozatosan bukott koncepciós vádak miatt Budai Gyula után Polt Péternek is távoznia kell” – áll a párt álltal kiadott közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik