Belföld

A kerekesek miatt bontanak

Megkezdődött Győr kerékpárforgalmi hálózatának bővítése. Adyvárosban a kerekesek nagy örömére, már építik az érintett szakaszokat.

Kicsivel több mint egy hónapja, még július közepén számolt be portálunk arról, hogy a közeljövőben 206 millió forintból, mintegy 10 százalékos önkormányzati önrésszel, 4 városrészben fejlesztik a kerékpárutakat Győrben. Ez összesen 6 kilométernyi új biciklispályát jelent, ami azért is örvendetes, mert a kisalföldi megyeszékhelyen egyre többen pattannak a drótszamarak nyergébe. Ez részben köszönhető annak is, hogy városi viszonylatban a bicikli abszolút felveszi a versenyt az autóval, vagy a tömegközlekedéssel, hiszen alig 20 perc alatt el lehet jutni a város egyik szegletéből, a másik végébe.

Nos, a már említett nagyléptékű beruházás tényleges munkái a napokban elkezdődtek, a szakemberek már Adyvárosban, az Ifjúság körút és a Kodály Zoltán utca kereszteződésében, munkagépekkel hozzá is láttak a kivitelezéshez. „Sajnos a fejlesztés idején lesznek olyan területek, ahol esetleg a gyalogosokat, vagy éppen csak az ott élőket zavarhatják a beruházás körülményei, de szeretném a győriek türelmét kérni, hiszen az mindenképpen közös érdekünk, hogy egy jól használható, biztonságos kerékpárút épüljön ki városunkban. Mint minden útépítés, ez is zajhatással és esetenként forgalmi akadályokkal járhat, ezért közlekedjenek figyelmesen az erre járók, és ily módon segítsék a szakemberek munkáját!” – mondta a Győr24-nek Radnóti Ákos, a terület önkormányzati képviselője, aki az adyvárosiak szerint is sokat tesz azért, hogy fejlődjön a városrész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik