Belföld

„Iszonyatos fájdalom, de ma sem döntenék másképp”

Egy nő vallomása az abortusztablettáról. Folytatódik a ködösítés a szer körül.

Biztonságossági aggályokra hivatkozva valamennyi érintett országban megtámadta az abortusztabletta forgalombahozatali engedélyét egy konkurens cég, amely szintén egy, a nem kívánt terhesség gyógyszeres megszakítását szolgáló készítményt forgalmaz – írta a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a vállalkozás egyben peres eljárást is indított a forgalomba hozatalt engedélyező magyarországi határozat felülvizsgálatáért. Arra a kérdésre, hogy foglalkozik-e a konkurencia minőségi kifogásaival a magyar hatóság, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet – Országos Gyógyszerészeti Intézet (GYEMSZI OGYI) közölte: minden esetben vizsgálják a birtokukba jutott új információkat, s ha szükséges, az engedélyt módosítják, avagy visszavonják.

Nyomás alatt

Hónapok óta heves vita dúl az úgynevezett abortusztabletta körül, miután az megkapta a magyarországi forgalombahozatali engedélyt. A témára érzékeny KDNP-s politikusok májusban az egészségügyi államtitkárság épülete előtt tiltakoztak, azt követelve, hogy akadályozzák meg a szer alkalmazását. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár nem sokkal később sietve közölte: a készítmény alkalmazása kapcsán olyan mértékű szakmai vita alakult ki, amely nem megnyugtató és nem rendezhető, ezért a tabletta nem kerülhet forgalomba.

Az államtitkárság levelében leszögezte: az egészségügyi kormányzat alapvető célja „a magzat és az anya egészségének oltalmazása”, és a minisztérium nem kíván a meglévő szabályozáson változtatni a készítmény esetleges bevezetése miatt. Emellett állításuk szerint „Magyarországon jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű adat és klinikai tapasztalat” a gyógyszer következményeiről és mellékhatásairól.

Kevés nőn segít

A budapesti Jahn Ferenc kórház főorvosa viszont úgy véli, a tabletta az egyik legkíméletesebb terhességmegszakítási módszer – igaz, vannak korlátai, hátrányai. „A tablettával elkerülhetők az altatásban végzett hagyományos terhességmegszakítási műtétek szövődményei, az esetleges fertőzések, illetve maradandó sérülések” – mondta lapunknak dr. Csákány M. György.

A tabletta alig néhány hétig alkalmazható. A terhesség első napjától számított 35. napig, vagy az utolsó menstruációtól számított 49 napig használható ez a módszer – tette hozzá. Az igazsághoz az is hozzátartozik a főorvos szerint, hogy az esetek többségében a negyvenedik nap környékén derül ki, ha valaki terhes. Vagyis a tablettával végezhető abortuszok száma nagyon kevés.

Szócska ködösít?

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) sem érti az államtitkárság magyarázatát, szerintük csupán a ködösítés megy. A szegedi egyetem klinikája ugyanis részt vett korábban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) több országra kiterjedő vizsgálatában, így nem igaz, hogy „Magyarországon jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű adat és klinikai tapasztalat”.

„A WHO által kiadott Safe abortion (Biztonságos abortusz) c. dokumentum második, nemrég megjelent kiadása a terhességmegszakítás egyik módszereként utal a tablettára, világosan megfogalmazva az alkalmazásával kapcsolatos eredményeket és ajánlásokat” – hívta fel a figyelmet Kapronczay Stefánia, a TASZ betegjogi programvezetője. Véleménye szerint amennyiben a kormánynak valóban az abortuszok számának a csökkentése a célja, akkor ebben az esetben a tiltás a legkevésbé hatékony eszköz.

Ezt a statisztikai adatok is bizonyítják: azokban az országokban ugyanis, ahol tiltják, illetve szigorúan szabályozzák a terhességmegszakítást, megnő a kriminális abortuszok (tiltott magzatelhajtások) száma. A nők saját maguk vetnek véget a terhességüknek, vagy kuruzslók segítségét kérik, ami akár végzetes következményekkel is járhat. Az általunk megkérdezett szülész-nőgyógyászok szerint nem a törvényt kellene szigorítani, hanem felhívni a figyelmet a megelőzésre, és tb-támogatottá tenni a fogamzásgátló gyógyszereket.

Hazai adatok

A terhességmegszakítások gyakoriságának csökkenése a 2008-as megtorpanást követően az elmúlt két évben tovább folytatódott. A születésszám mellett alacsonyabb lett a művi vetélések száma is. A 2010-es 40 500 beavatkozás csaknem 2700-zal, azaz 6,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A csökkenő irányzat a nők valamennyi korcsoportjában megfigyelhető, de a legjelentősebb mértékű a 30–39 évesek körében volt (7–8%), míg a legkisebb változás a 40 év feletti és a 20 év alatti nők művi vetéléseinél észlelhető. Mivel a születések és művi vetélések száma hozzávetőlegesen azonos arányban csökkent, 2010-ben ezer élveszületésre 448 terhességmegszakítás jutott, ugyanannyi, mint egy évvel korábban. 2011-ben pedig összesen 38 ezer abortuszt végeztek el a magyarországi kórházakban.

Spronz Júlia, a PATENT – Patriarchátust Ellenzők Társasága Jogvédő Egyesületének vezető jogásza szerint egyedül a terhes nőnek van joga eldönteni, kívánja-e kihordani a terhességét, vagy megszakíttatja. „Szégyen, hogy Magyarországon ideológiai okokból akadályoznak egy sokkal kíméletesebb terhességmegszakítási módszert. A WHO jelenleg ugyanolyan veszélyes lehetőségnek tekinti a hagyományos és a tablettás abortuszt. A kérdés ráadásul azért is érdekes, mert a tablettához ma is hozzá lehet jutni Magyarországon. Jelenleg is van olyan magánintézmény, amely lehetővé teszi ennek a módszernek az alkalmazását, de ez több mint 100 ezer forintba kerül az ezt választó nők számára” – nyilatkozta lapunknak a jogvédő.

Biztonság kontra fájdalom

A 34 éves Alíz júliusban – még épp időben, 7 hetes terhesen – választotta a tablettás terhességmegszakítást. Férjével sem lelkileg, sem anyagilag nem álltak készen újabb jövevény fogadására 4 éves Marci fiúk mellé, ezért egy hét gondolkodás után végül úgy döntöttek, a megalázó procedúra elkerülése érdekében a budai magánklinikán végeztetik el az abortuszt.

„Különböző fórumokon rengeteget olvastam a kórházi személyzet sértő, becsmérlő viselkedéséről, és féltem a művi terhességmegszakítás velejáróitól, például az altatástól, a fertőzésveszélytől vagy egy esetleges sérüléstől, ami kihathat akár egy későbbi terhességre. A nőgyógyászom szerencsére támogatta a tablettás megoldást, megnyugtatott, hogy nem kell aggódnom, teljesen biztonságos és kíméletes, így egy percig nem volt kérdés, hogy melyik módszert válasszam” – nyilatkozta lapunknak a családanya.

Magyarországon a terhesség első napjától számított 35. napig vagy az utolsó menstruációtól számított 49. napig használható az abortusztabletta. Alíz azt meséli, a magánklinikán figyelmesen bántak vele, és diszkréten kezelték a sokak számára kínos helyzetet. „Senki nem nézett rám úgy, mint egy gyilkosra, vagy nem ítéltek el amiatt, mert így döntöttem. Borzasztó nehéz napokon voltam túl, biztosan összeomlok, ha még az orvostól és a nővérektől is szemrehányást vagy rosszalló megjegyzéseket kapok. Az egész procedúra körülbelül fél napot vett igénybe, reggel mentem, késő délután pedig már otthon is voltam.”

Az abortusztabletta hátránya, hogy elhúzódó vérzéssel és erős fájdalommal, görcsökkel járhat, és lehetnek például hányással járó mellékhatásai is. Az esetek kis százalékában előfordulhat, hogy a méh sem ürül ki teljesen, és ilyenkor művi beavatkozásra is szükség lehet.

„Bár könnyűnek és egyszerűnek tűnhet, iszonyatos fájdalmam volt abban a fél órában, amikor a ‘spontán vetélés’ történt. Soha nem kívánom senkinek, hogy átélje. Így utólag viszont úgy gondolom, nagyobb biztonságban voltam ott, a kétfős szobában, lelkiismeretes és empatikus ápolók mellett, mint egy műtőasztalon valamelyik kórházban” – tette hozzá.

Európa-szerte használják, Magyarországon mégis tilos
Az abortusztablettát a WHO a terhesség megszakításának biztonságos módszereként ajánlja a várandósság 10. hetéig, illetve egészségügyi indok alapján a 12–22. hét között. A készítményt számos országban alkalmazzák, például Ausztriában és Svédországban is. Egy bécsi klinikáról már jelezték is: az év elején jelentősen megnőtt a hozzájuk forduló magyar nők aránya. Az utóbbi időben pedig átlagban hetente 3-4 magyar megy gyógyszeres terhességmegszakításra az osztrák fővárosba. Már magyar nyelvű honlapot is készíttettek, akkora az érdeklődés.

Gyilkosnak kikiáltott nők és orvosok

Lapunk munkatársa nemrég inkognitóban ellátogatott négy, véletlenszerűen kiválasztott tanácsadó központba, ahol eljátszotta a 26 éves, pályája elején járó, átlagos anyagi helyzetű, ijedt, terhes nőt, aki a 8. hétben van, és nem meri megmondani külföldön dolgozó barátjának, hogy kisbabát vár. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mire számíthat egy kétségbeesett, várandós nő hazánkban, aki nem biztos abban, hogy meg kívánja tartani a babát, és tanácsot szeretne kapni.

A tapasztalatok elgondolkodtatóak, és semmiképpen nem szívderítőek. Figyelem! Ide kattintva a nyugalom megzavarására alkalmas sorok következnek!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik