Belföld

Négyszáz libát loptak el egy csólyospálosi tanyáról

Rövid időn belül másodszor loptak el ismeretlenek nagy tételben tömésre tartott libát Bács-Kiskun megyében, ezúttal egy csólyospálosi tanyáról vittek le több száz szárnyast.

Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatása szerint az újabb esetről csütörtökön érkezett a hatósághoz bejelentés, mely szerint az elmúlt egy hónapban eddig tisztázatlan körülmények között négyszáz, 10-12 hetes liba tűnt el egy csólyospálosi, Alsócsólyosban lévő tanyáról. Az állatok összértéke az elsődleges becslések szerint meghaladja az 1,3 millió forintot.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy egy másik, hasonló ügyben is nyomoz a rendőrség, miután egy keceli tulajdonos hétfőn bejelentette: az állatok szállításakor kiderült, hogy mintegy hétszáz, egyenként 3-3,5 kilogrammos liba hiányzik az állattartótelepének az egyik óljából. A kár itt eléri a másfél millió forintot.

Az alezredes jelezte, hogy mindkét esetben lopás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik