Belföld

Fekete péntek Kisteleken: vonatgázolás után buszbaleset

A reggeli halálos vonatgázolás után nemrég buszbaleset is volt Kisteleken, melyben négy ember sérült.

A Tisza Volán Kiskunmajsára tartó helyközi járata egy műszaki hiba miatt a kisteleki buszállomás boltíves tartóoszlopának ütközött. A balesetben négy ember könnyebben sérült, köztük a busz sofőrje, három embert vittek kórházba – közölte a Szeged24-gyel a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Szenti Szabolcs azt is elmondta – és ez az egyik szemtanú olvasónk beküldött fotójából is látszik –, hogy az állomás tartóoszlopa úgy megrongálódott, hogy le kell bontani.

A további részletekről a Tisza Volán forgalomfejlesztési és koordinációs igazgatója a Szeged24-nek arról számolt be: a busz sofőrjének elmondása szerint vagy a motor vagy a váltó „ugrott meg” hirtelen úgy, hogy a fékrendszerrel nem tudta megállítani a járművet, ezért csapódott az oszlopnak. Káity Károly elmondta azt is: a buszt azonnal elkülönítették, és biztonsági szakértők vizsgálják meg, van-e bármilyen műszaki hibája. Az igazgató azt is hozzátette: a buszt egy rutinos sofőrjük vezette, akinek még nem volt balesete. Káity Károly úgy tudja: a sérültek főleg zúzódásokat szenvedtek.

Ahogy arról beszámoltunk: ma reggel ugyancsak Kistelek és Balástya közt egy személyvonat gázolt halálra egy 29 éves öngyilkos csólyospálosi fiatalembert, aki alig ötven méterre az állomástól lefeküdt a sínekre. A Kiskunhalasra tartó személyvonat vonat már nem tudott megállni, halálra gázolta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik