Belföld

Egészségügy – sokba kerülünk magunknak

Már csaknem kétszer annyit költ évente a lakosság saját egészsége megőrzésére és helyreállítására, mint a költségvetés - írja a Világgazdaság.

Egy év alatt csaknem háromezermilliárd forintot költöttek a magyarok az egészséggel összefüggő termékekre és szolgáltatásokra. Az éves egészségfogyasztás 21 százalékkal nőtt – írja a lap a GfK Hungária Egészséggazdasági Monitor felmérése alapján. Ez azzal összefüggésben érdekes igazán, hogy az egészségügyi közkiadások viszont folyamatosan csökkennek: 2003-ban még a GDP 8,3 százalékát fordítottuk a költségvetésből erre a célra, ám ez 2009-re 7,3 százalékra esett. Az Egészségbiztosítási Alap idén 1.700 milliárd forintból gazdálkodik – emlékeztet a Világazdaság.

Míg a kórházi tartózkodás idején az egy évvel korábbinál 28 százalékkal kevesebbet költünk, a magánorvosoknál is igénybe vehető szakorvosi ellátásokra 18 százalékkal többet voltunk hajlandók áldozni. A legnagyobb mértékben összességében az egészséges életmóddal kapcsolatos szolgáltatások igénybe vétele nőtt 2011 júniusához képest, ezekre egyetlen év alatt 300 milliárd forintot fordítottunk saját zsebből.A GfK csak ezt követően fogja részletesen elemezni az elmúlt egy év egészségügyi lakossági költéseit. A KSH adataiból az derül ki, hogy az alsó, illetve a felső jövedelmi ötöd között a kiadásokban négyszeres a különbség, vagyis míg a legszegényebbek évente összesen és fejenként 1160 forintot tudtak saját egészségükre költeni, a legtehetősebbeknél ez az összeg elérte a 4600 forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik